az élet színháza
Színház a társadalomban, társadalom a színházban
nemzetközi szimpózium a PanoDráma szervezésében
a Nemzeti Színházban
2012. november 23.-25.
november 23.
15.00, megnyitó
15.30, Schilling Árpád levele
15.45, Schermann Márta (színész, rendező), a Hajléktaland c. projektről
16.15, Archa Színház, Prága
16.45, moderált vita az elhangzott előadásokról
18.00, Gulyás Márton, egyórás prezentációja a Krétakör társadalmi szerepvállalásáról, A papnő c. előadásról
18.00, PanoDráma: 174/B – Az igazság szolgái, Trafó
november 24.
10.00, PanoDráma, verbatimszínház Magyarországon
10.30, Felix Meyer-Christian (német író-rendező) a Fukushima my love c. projektről
11.00, David Schwartz (román rendező), dokumentarista színház Romániában
11.45, Jens Dietrich, a ruandai mészárlásról készült Hate Radio c. díjnyertes előadás dramaturgja
12.15, Gáspár Máté, kulturális menedzser, művészeti és kulturális programigazgató-helyettes (OSI)
12.45, moderált vita az elhangzott előadásokról
14.45, Jessica Glause, német író, rendező, punkok és törökök a színpadon
15.15, Ted van Leuwen, holland rendező, a 5teKwartier színház vezetője
15.45, Kovács Anita Anna, a szegedi Csillagbörtön legendás börtönszínházának vezetője
16.15, moderált vita az elhangzott előadásokról
november 25.
11.00, Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetője
11.30, Stanica Zilina, szlovák színház
12.00, Feuer Yvette, színész, drámapedagógus
12.30, Sarah Günther, Magyarországon élő német rendező, közösségi projektek, mobilitás vidéken és a 8. kerületben
13.00, moderált beszélgetés az elhangzott előadásokról
14.00, zárszó
Schilling Árpád
A valóság művészete
levél a Társadalom a színházban, színház a társadalom szimpóziumhoz
Batthyány-Thyssen Margit, férje, Iván, és öccse, Hans fotó: ?
Schilling Árpád, rendező
"Minden művészeti ág bír társadalmi aspektussal, hiszen az alkotás egy társadalmi aktuson, a mű és a befogadó találkozásán keresztül fejti ki hatását. A művész a befogadóhoz hasonlóan társadalmi aktor, felelőssége annyiban nagyobb, hogy a tradíció számára szélesebb nyilvánosságot biztosít. A színházművészetnek a nem interaktív formáit is társadalmi eseményeknek tartom, de természetesen azok a színházi aktusok, amelyek során a passzív néző akár aktív résztvevővé is válhat, hangsúlyosabb társadalmi feladatot láthatnak el.
A színháznak, mint művészeti ágnak önmagában természetesen nincs semmiféle elvárható funkciója. Maga a színházi tevékenység elsősorban a magamutogatás, az exhibíció, az ámulatba ejtés és varázslás ősi ösztönét elégíti ki. Ezen felül lehet még természetesen a közösség önreflektív aktusa, politikai fórum vagy a közös tanulás tere is. Ha azonban a színházra, mint közösségi intézményre gondolunk, vagyis magára az állam által fenntartott épületre, akkor már sokkal határozottabban beszélhetünk funkcióról, misszióról, feladatról. A színházi intézmény egy többfunkciós közösségi tér, amelyet az állam azért tart fenn, hogy bizonyos kulturális missziókat valósítson meg általa. A színházi intézmény tehát egyszerre emlékhely, múzeum, kortárs művészeti központ, pedagógiai központ, közösségi események tere és így tovább.
Ahhoz, hogy a színház különböző aspektusait használhassák, az alkotóknak fejleszteniük kell az eszköztárukat, a kompetenciájukat, és folyamatosan vizsgálniuk kell a racionális és irracionális folyamatok egyensúlyát, a pragmatikus célok és az önmagáért való esztétikum arányát.
A működési forma, a felajánlott programok és közönségkapcsolati lehetőségek tekintetében a magyar színház szinte minden egyes intézménye ugyanazt a jól bevált, több évtizedes hagyományt viszi tovább. Hiányzik a kreativitás, ami sajnos kihat a nézők gondolkodásmódjára is. Amikor az előadást nézi, nem meri feltenni magának a kérdést, hogy miért is nézi azt, amit néz. „Mi az, amit keresek? Mi az, ami tetszik?” Másrészt, amikor belép az épületbe – mivel nincs kellő referenciája a közösségi tereket illetően -, óhatatlanul valamiféle áhítat fogja el, és nem egy funkcionális teret, hanem egy templomot lát maga előtt. Nem hiányzik, hogy a belépésekor fogadják, információkkal lássák el, tájékoztassák, bevonják és így tovább. Nem érezheti át, hogy ez a hely az övé, és azért jár ide, hogy minél tágasabb legyen számára a világ."
"Szóval, ha a néző felismerné a kulturális intézmény szűkös kulturális kínálatának tényét, akkor ezzel párhuzamosan önmaga szűklátókörűségét is érzékelnie kellene. Ez túl fájdalmas volna, főleg egy ilyen deprimált szellemi közegben, mint ami ma Magyarországon tapasztalható. Konkrétabban: diszkrimináció, elszegényedés, inkompetencia. Súlyos probléma, hogy az emberek túlságosan bíznak az államban, az állam pedig nem bízik az emberekben. A rendszer fenntarthatatlan, egyre mélyebbre süllyedünk az adósságban, mert magunk semmire sem vagyunk képesek. Nem termelünk, csak fogyasztunk, nem bírjuk képviselni magunkat, a kooperációs készségek minimálisak. A magyarok fáradtak, mert sokat, de rosszul dolgoznak. Rossz az időbeosztásunk, a munkaszervezésünk, a hatékonyságunk. Mindig valaki mástól várjuk a problémáink megoldását, és amikor végre kézbe vennénk a dolgainkat, akkor a rugalmatlan bürokrácia veszi el a kedvünket.
A társadalmi kiszolgáltatottság elveszettséget jelent. Azt, hogy nem vagyok, vagy nem lehetek ura önmagamnak. Kettős természetű probléma. A közösség lemond rólam, és én is lemondok magamról. Általában ez összefügg az emberi jogok figyelmen kívül hagyásával, illetve fel nem ismerésével. Elsősorban az őszinte kíváncsiság az, ami kimozdíthatna minket a passzivitásból. Elszoktunk már attól, hogy kíváncsi emberekkel találkozzunk. Utoljára talán az óvodában találkoztunk őszinteséggel. Így aztán nagyon nehéz, de meg kell erőltetni magunkat. A másik eszköz egy jobban működő társadalom megteremtésére a bizalom, annak deklarálása, hogy mindaz, ami velünk és általunk történik közös ügyünk. Harmadik és talán legfontosabb aspektus az effektivitás. A polgárnak, a nézőnek, a résztvevőnek éreznie kell, hogy ha aktivizálja magát, akkor annak hatása van, vagyis valóban történik valami, ha cselekszik. És hát ott a negyedik összetevő: az eredményesség. Valamit el kell érnünk, különben a kudarcélmény még mélyebben nyom vissza minket a passzivitásba, mint ahol mindezek előtt tartottunk."
"Természetesen a fenntartható eredményhez az egyén döntése szükséges. Vannak, akik képesek arra, hogy felismerjék helyzetüket, és kellő energia befektetéssel változtassanak azon. Nincs eleve vesztes helyzet, csak különböző szintű problémák és különböző állapotú emberek. Ugyanakkor a modern ember felismerte, hogy a közösségnek is van felelőssége az egyén iránt. Az államnak és különböző szintű intézményeinek rendkívül fontos szerepe van abban, hogy a polgárokat támogassa, motiválja, helyzetüket könnyítse. Messze nem vagyok állampárti, de biztos vagyok benne, hogy létezik ésszerű egyensúly az állam és az egyének felelősségében. Ugyanakkor beszélnünk kell az üzleti élet felelősségéről is. A jelenleginél nagyobb elkötelezettségre volna szükség a jól menő vállalkozások részéről. Pontosan tudom, hogy az üzletemberek nagy része elképesztő mennyiségű munkát végez, ezzel együtt mégis ki kell látniuk saját környezetükből. Látniuk kell, hogy a nagyobb biztonság nagyobb felelősséggel is jár, és nem mindenre elégséges magyarázat az, hogy ha én meg tudtam csinálni, akkor vegyék mások is a fáradtságot, és ne panaszkodjanak.
Az állam szerepe elsősorban az kellene, hogy legyen, hogy a működő modelleket támogassa és propagálja. Jelen körülmények között mindegy, hogy egy közösség azért működőképes, mert vallásos alapokon nyugszik, és a résztvevők tűrőképessége esetleg nagyobb, vagy azért, mert pragmatikusan építi be a legmodernebb gyakorlatokat. Mindent támogatni kellene, ami működik és fenntartható. Egy társadalmat nem lehet szelektíven kezelni. A magyar állam erősen szelektál. Ezt maximálisan elutasítom, és rendkívül kártékonynak tartom."
"Az iskolázatlan tömegek mindenhol ugyanazon a szinten állnak: ugyanazt eszik, nézik és hajtogatják. Sajnos nem csak az aluliskolázottak. Meg kellene kérdezni egy kereskedelmi televízió jómódú, egyetemet végzett műsorszerkesztőjét, hogy ő maga is ugyanazt nézi, amit előállít. Ha igen, akkor nincs mit tenni. Ha nem, akkor rá kell vennünk arra, hogy nyugodtan szolgáltassa azt, amit ő is szeret, csak találja meg a módját, hogy a nehezebb tartalom könnyebben váljék fogyaszthatóbbá. Nem a tömegekkel van a gond, hanem az ellustult tartalomszolgáltatókkal: az iskolától a színházakon át a kereskedelmi televíziókig.
Rengeteg dolgunk van: cselekedjünk!"
Schermann Márta
HajléktaLand
A HajléktaLand nem szakkönyv. Sok tény, ugyanennyi pletyka, számtalan élettörténet, remény és elkeseredett tenni akarás. A könyv erénye, hogy szerencsés arányban ötvözi a szakmai információkat a személyes tapasztalatokkal, így a szociográfia műfajának megújításával ismerőssé teszi azt, amit idegennek, de legalábbis zavarba ejtőnek érzünk. A nyitás e világ felé a könyv elolvasása lehet, a többi az Olvasóra van bízva.
Schermann Márta a projekt kitalálójának prezentációja
„A HajléktaLand a lehető legszerencsésebb arányban ötvözi a szociográfusi hitelességet a személyes élményekkel: nem száraz tankönyv, s nem is az olvasó szimpátiájára apelláló, szívszaggató szenvedéstörténet-gyűjtemény. Saját műfajmegjelölése szerint útikalauz – anekdotákkal teli, praktikus segédlet egy olyan országról, „ahova senki sem vágyik, de lakóival nap mint nap találkozunk”. A könyv e külön, de az orrunk előtt létező világ hétköznapjait és ünnepeit mutatja be. Megtudhatjuk, hogy mi a vízaknákban töltött éjszaka előnye és hátránya; hogy milyen lehetőségek vannak, ha az ember hajléktalanként szerelmeskedni szeretne; hogy nem az éhenhalás a legnagyobb veszély, hiszen a budapestiek havonta kétezer tonna élelmiszert dobnak ki; hogy ha a zöldségestől elkérjük a reteklevelet, vitaminpótló, hamis spenótot lehet belőle főzni; s hogy a fedél nélkülieket megcélzó Oltalom Sportegyesület fociválogatottja egyszer 12. helyezést ért el a hajléktalanoknak rendezett világbajnokságon. A praktikus információkat szociális munkások és hajléktalanok rajzai, beszámolói és fotók árnyalják. Erdős B. Gyula arról mesél, hogy milyen volt statisztálni a Sorstalanság forgatásán, Szami, a huszonéves punk arról, hogy milyen tapasztalatai vannak a BKV-ellenőrökkel, egy szociális munkás arról, hogy milyen temetést kapott K. I.-né az illetékes önkormányzattól.”
-Rádia Andrea: Arcok a tömegben,
Gulyás Márton
a Krétakör társadalmi szerepvállalása
A papnő c. előadásban
Budapest és Erdély
fotó: Krétakör
A Krízis trilógia záródarabja az anya, Gát Lilla története. Az egykoron ünnepelt fővárosi színésznő jelenleg egy Budapesttől távoli magyar falu elkötelezett drámapedagógusaként dolgozik.
Környezete idegenkedve figyeli sajátos pedagógiai módszereit. Vállalkozása kudarcba fullad: előbb tanártársai, később a falu lakói, majd diákjai, végül saját fia fordul ellene, így el kell hagynia a falut, vissza kell utaznia a fővárosba.
A színházi előadás résztvevőit, 20 diákot, a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely bevonásával romániai magyar diákszínjátszó csoportok körében meghirdetett program során választották ki, az előadást pedig innovatív színház-pedagógiai eszközök alkalmazásával hozzák létre.
A diákokat az erdélyi magyar iskolák tanulói játszák.
Felix Meyer-Christian és a
Costa Compagnie
Fukushima,
my love
Hamburg
Egy és fél évvel az atomerőmű-katasztrófa után a Costa Compagnie egyik tagja körbejárta Fukushima prefektúrát. Mikor visszatért hátizsákja interjúkkal, hanganyagokkal, felvétekkel és fotókkal volt megtömve.. A Fukushima, My Love c. előadásban a társulat azt a kérdést próbálta körbejárni, hogy lehetséges-e a katasztrófa élményének kulturális, tér- és időbeli távolságának csökkentése. Három táncos, két színész, egy zenész és egy videóművész 35 interjú és több különböző japán legenda alapján fogalmazta meg a felfoghatatlant egy performatív esszé formájában, feltéve a kérdést: mi az ember egy katasztrófával szemben?
Felix Meyer-Christian az együttes egyik tagjának prezentációja
Kovács Anita Anna
Az álló idő színháza
a Szegedi Fegyház és Börtön színházi csoportja
Szeged
A Szegedi Fegyház és Börtön Passió c. előadása
A Szegedi Fegyház és Börtön Übü király c. előadása
"Kilencvenkettőtől kilencvenkilencig rendeztem ezt a színházat, egyszer kisebb megszakítással, amikor megszületett a kicsi lány. Aztán véget rendeltek el a jóakarók. De ez most épp mindegy is.
Kilencvenhét karácsonyán a taps után lejöttünk a színpadról - a fiúk meg én. Álltunk ott az "öltözőben", és látni kezdtem őket csapatként. Hogy elfogadják már egymást, hogy haverok vagyunk végre, hogy nyűglődés nélkül megvalósítják hülye kis ötleteimet, és erre már épülhet valami. Megérett az akkor másfél évnyi munkánk egy komolyabb dologra- Álltam szemben velük, és annyit mondatm Übü. Ühüm, válaszolták. Nyárig megcsináljuk fiuúk. Vegyétek ki a könyvtárból, Sipi fénymássol
mindenkinek, és kérlek, ne remüljetek meg tőle Úgyis átírjuk!"
Kovács Anita Anna, a program vezetőjének teljes írása
Ivana Rumanova
Stanica Žilina-Záriečie
szlovák közösségi színház
Feuer Yvette
Bohócok a láthatáron
és a Clowns Without Borders (CWB) program
Bohócok a Láthatáron Csoport 2010 januárjában jött létre, alapítója Feuer Yvette, színész és drámapedagógus. Céljuk immár 7 éve, hogy kulturális és művészeti tevékenységükkel gazdagítsák Magyarország marginalizálódott csoportjainak kulturális és közösségi életét, és segítsék egy szolidárisabb társadalom kialakulását. Kiemelten fontosnak tartják, hogy a társadalmi megkülönböztetés miatt hátrányos helyzetben élő közösségekhez is eljussanak, valamint hogy társadalmilag sokakat érintő, de ritkán feldolgozott problémákat térképezzenek fel előadásainkban.
Több civil és szakmai szervezettel, oktatási intézménnyel dolgoznak együtt vidéken és Budapesten is. Állandó munkatársaik színészek és színész-drámatanárok, meghívott munkatársaik között van színházi nevelési- és fórumszínházi szakember, színházi rendező, slam költő, zenész, filmrendező, és újságíró is. Munkájukat állandó önkéntesek segítik.
Feuer Yvette, a Bohócok a láthatáron alapítójának prezentációja
Elek Dóra
Baltazár Színház
Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az első olyan színtársulat hazánkban, melynek tagjai értelmi sérült színészek. A Baltazár egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy szembesüljenek e tehetséggel. A színház legfontosabb célkitűzése, hogy bebizonyítsa, a sérült emberekkel kapcsolatos előítéletek átírhatók: e társadalmi csoport erejét mutatja meg, olyan tulajdonságokat és készségeket, amelyekkel csak a sérült emberek rendelkeznek, és azt, hogyan lesz általuk színesebb és gazdagabb a világ. A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely a társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült emberek számára. Ezért előadásaival minél szélesebb nézőréteget kíván megszólítani: a rendszeresen színházba járókon kívül olyanokat is, akik eddig nem látogattak más színházakat, de szociálisan érzékenységük miatt érdeklődnek a Baltazár előadásai iránt.
Ted von Leuwen
A 5teKwartier
színház
Északnyugat Hollandia
Az 5teKwartier együttes helyspecifikus előadásokat rendez Hollandia észak-nyugati térségében, részt vesz többéves társadalmi-projektekben, melyek célpontjai Haarlem szomszédságában fekvő városok. A projektek különböző iskolákkal és szervezetekkel való közös együttműködéssel valósulnak meg.
Ted van Leuwen, az együttes egyik alapítójának prezentációja
Jana Svobodava és Ondřej Hrab
Archa színház
Prága
Az Archa Színház egy műfaji határok nélküli kortárs művészeti központ. 1994-es alapítása óta az Archa egyedülálló dramaturgiájú, innovatív projektjeivel szilárd hírnévre tett szert a hazai és a nemzetközi progresszív szinházi szcénában. Produkciós házként működik, amely különböző művészeknek biztosít teret kreatív munkájukhoz. Az elmúlt 25 évben az Archa Színház színpadán olyan elismert művészek léptek fel, mint Robert Wilson, Min Tanaka, Wim Vandekeybus, Anna Teresa de Keersmaeker, a Royal Shakespeare Company, Cheek By Jowl, Ultima Vez, DV8 - Physical Theatre, Dogtroep, Forced Entertainment, Lola Arias, Rimini Protokoll, Pieter De Buysser, Milo Rau, Wen Hui és még sokán mások. A fiatal művészek projektjeit az Archa.lab és reziden-ciájuk alatt tervezik és fejlesztik tovább. A színház Nemzetközi Nyári Iskolája kísérleti és kutatási platformként szolgál a dokumentumfilm színház területén. Az Archa egyik kiemelt eseménye a minden évadban megrendezett Akcent Nemzetközi Dokumentum Színház Fesztivál.
Jana Svobodava és Ondřej Hrab
prezentációja
Dreaming.Andersen c. előadás
David Schwartz
Dokumentarista színház Romániában
Bukarest
2016 tavaszán nyílt meg egy egykori raktárhelységben a MACAZ space - BAR COOP SZÍNHÁZ. A Macaz olyan művészek és aktivisták közös kezdeményezéseként jött létre, akik korábbi projektekben - például a Politikai Színházi Platform, a CLACA és a Political Art Gazette - dolgoztak együtt. A Macaz célja különböző művészeti és politikai projektek és akciók - színházi előadások, workshopok, viták és nyilvános prezentációk, filmvetítések, könyv- és folyóiratok bemutatása - fejlesztése és támogatása. A Macaz autonóm és nem hierarchikus módon működik, a tagok tervezésben és döntéshozásban való közös részvételével. A kereskedelmi tevékenység (bár) célja a csoport kulturális és társadalmi tevékenységeinek támogatása.
A Macaz Színház célja az elkötelezett politikai színház repertoárjának fejlesztése és népszerűsítése, keretet biztosítva az olyan megközelítések számára, amelyek kritikusan elemezik a kortárs társadalmi-politikai dinamikát. A Macaz javaslatot tesz a művészeti és műszaki csapatok nem hierarchikus szervezésének modelljére, szolidaritás és támogatás alapján.
David Schwartz is tagja volt annak a nemzetközi csapatnak, amely közösségi munkájuk alatt, többek között, a Szóról szóra előadás végső formáját is alakították a résztvevők.
fotó: Scena9.ro
Jens Dietrich,
International Institute of Politial Murder (IIPM)
Hate Radio
Svájc és Németország
1994. április 6-án a ruandai elnök, Habyaruman repülőgépét landolás közben két rakéta sújtotta. Ezzel az eseménnyel vette kezdetét a hidegháború vége óta legbrutálisabb népirtás. 1994 áprilisában, májusában és júniusában a közép-afrikai állam becslések szerint 800 000 – 1 000 000 tuszi és több ezer mérsékelt hutu halálát okozta. A gyilkosságokhoz és megalázásokhoz használt eszközök egyszerűek voltak: macsetták, botok és néhány pisztoly. De a népirtás legerősebb eszköze valójában a „Radio-Télévision Libre des Mille Collines” (RTLM) volt.
A „HATE RADIO” projekt az RTLM rádióstúdió adásait rekonstruálja, oly módon, hogy hű maradjon az eredetihez - a népirtás túlélői állnak a színpadon. A projekt középpontjában az RTLM show visszajátszása zajlik, amelyet házigazdái - három hutu szélsőségi és a fehér olasz-belga Georges Ruggiu vezettek. Hogyan működik a rasszizmus, hogyan „beszélik ki” az emberekből az emberségüket? Milo Rau, a szerző-rendező dokumentumokból és tanúvallomásokból rekonstruált installációja adja meg a válaszokat ezekre a kérdésekre, ahhoz, hogy a nézők saját magukon tapasztalják meg ezeket az eseményeket.
Az előadás 2017. április 21-én vendégszerepelt a budapesti Trafó színpadán.
fotó: Trafó
Jessica Glause német író, rendező
fotó: https://www.schauspielfrankfurt.de/
Jessica Glause
Punkok és törökök a színpadon
Németország
Jessica Glause prezentációjában három projektjéről beszélt, az első a Süper! Türken! c. produkció.
Az első török "vendégmunkás" 50 évvel ezelőtt érkezett Nürnbergbe. Mi történt az emberekkel és leszármazottaikkal? Hol és hogyan éltek az emberek, és milyen az úgynevezett mai német-török élet? Mit tud a harmadik generáció a migrációs mozgalom kezdeteiről?
Jessica Glause kultúrtudós és rendező „Süper! Türken!” című színházi estje olyan török állampolgárok identitásairól szól, akik évek óta élnek Nürnbergben.
A nürnbergi Staatstheater előadása.
A Süper! Türken! c. előadás
fotó: https://jessica.glause.berta.me
A második a Legal, Illegal, Scheissegal c. drezdai produkció.
A punk a provokáció. A punk a lázadás és a nonkonformizmus. A punk életmód. De nem halott már a punk? Legalábbis ezt énekelte a Crass angol együttes egyik leghíresebb dalában az 1970-es évek végén. Ennek ellenére ez a fiatalkori kultúra, amit oly gyakran halottnak nyilvánítanak, annak a színes haja és szegecselt bőrkabátja továbbra is jelen van minden közepes méretű, kerületi kisvárosban. Vajon a tipikus mohawk hajstílus teszi-e a punkot punkká? A punk már csak egy üres hozzáállás? Volt-e valaha közös politikai álláspont a punk-színpadon? És milyen volt punknak lenni az NDK-ban? Azt mondják: ha egyszer punk, örökre punk? Vagy a punk csupán egy tini korszakasz? Annyit tudunk, hogy a punk a kirekesztés révén határozza meg magát. A punk kultúra alapelve mindig is a lázadás volt a megkülönböztetés jelenlegi és radikális igénye ellen. Gyorsan megállapíthatjuk mi az, ami nem punk. De mi a punk?
A LEGAL, ILLEGAL, SCHEISSEGAL c. előadás a Staatsschauspiel Dresden produkciója.
Prezentációjának harmadik pontja a Dear Moldova, can we kiss just a little bit? c., a moldvai Nicoleta Esinescu drámaíróval közös dokumentarista projekt előkészítéséről szólt.
Hat kisinyovi lakos először találkozik a színpadon, hogy nyíltan megvitassák saját, a szüleik, a gyermekeik vagy más családtagjaik szexuális irányultságát. Mik lehetnek a coming-out személyes okai, és különösen milyen következményekkel jár a coming-out a Moldovai Köztársaságban? Mi a politika és a társadalom hozzáállása a szexuális kisebbségekhez? Zsarolás és a rendőrség általi megfélemlítés, megaláztatás, ismerősök vagy családtagok figyelmen kívül hagyása, zaklatás vagy akár a munkából való elbocsátás. Moldovában a zaklatás és a diszkrimináció a szexuális kisebbségek mindennapi életének része. Vladimir és Elena, Eugen, Ion, Sandu és Galia nyíltan, néha iróniával és humorral beszélnek a személyes tapasztalataikról, a szégyen, félelem és a szorongás érzéseiről.
Az előadást 2013-ban, a kisinyovi Teatru Spălătorie színpadán mutatták be, román és orosz nyelven.
Jessica Glause prezentációjának német nyelvű szövege
Kedves Moldova, csókolozhatunk csak egy kicsit? az előadás plakátja.
Sarah Günther, Magyarországon élő német rendező
fotó: Schiller Kata, színház.net
Sarah Günther
Közösségi projektek, mobilitás vidéken és a 8. kerületben
Budapest
"2012 nyarán a Sarah Günther vezette Mobile Albania német performanszcsoport és a Pneuma Szöv. nevű nyitott hálózat kezdeményezésére egy csapatnyi művész egy üres telek „újrahasznosí-tásába” kezdett Budapest VIII. kerületé-ben. A gazzal benőtt udvart kitakarították, és olyan nyitott művészeti műhellyé alakították, ahova bárki betérhetett, hogy részt vegyen a jóga-órákon, íróműhelyeken, hangszerépítő workshop-okon vagy akár egy helyben íródó és készülő szappanopera forgatásán. A szomszédság – köztük sok gyerek és hajléktalan – rendszeres vendége lett a 20 forintos operett elnevezésű projektnek. A résztvevők hulladékanyagokból felépítettek egy kerekeken guruló, hatalmas mókusszobrot, melyet szeptemberben, a „Mókusünnep” keretében, népes menetben toltak el a Tolnai Lajos utcától a Kálvária térig."
-Rádai Andrea: A lakítani a történéseket,
interjú Sarah Güntherrel,
Sarah Günther prezentációja
