az élet színháza
TTT 2013-14
Az új tanév disznóságai.
​Ezúttal is szó szerint
elÅ‘adják:
Feuer Yvette
Hárs Anna
Ördög Tamás
Schermann Márta
Cseh Judit
Urbanovits Krisztina
​
dramaturgia és koncepció:
Garai Judit
Hárs Anna
Merényi Anna
rendező:
Schermann Márta
​
kreatív producer és társrendezÅ‘:
Lengyel Anna
​
​
bemutató:
2014. február 10.,
Hátsó Kapu
Életpályamodell vagy pályaelhagyás. Százhúszezer forint vagy hatezer svájci frank. Pofozkodó tanár vagy tanárveroÌ‹ diák. Cigány a földszinten, paraszt az emeleten – integrált oktatás. Búcsú a harmatos rózsától. IskolarendÅ‘r sárga lufival - egy kis tánc. Hit, remény, szeretet - erÅ‘s vár a mi etikánk. Mamakör és gyerekszáj.
OÌ‹k. Mi. Komolyan. Humorral. Nem szájba rágva, de ismét szó szerint.
A Nagy Vitát a PanoDráma színházi nevelési programjának diákjai prezentálják, a téma is változhat. Hogy ki melyik oldalt képviselje, azt most is a közönség dönti el, ahogy azt is, melyik csapat gyÅ‘zÅ‘tt.
​
​
A Nemzeti Pedagóguskar zenés betétszámaihoz a világhírű Dogtroep volt tagja,
a 5te Kwartier vezetÅ‘je Ted van Leeuwen szerzett zenét.
"Megdöbbenti az embert, hogy nem írói kreációkatadnak elÅ‘ a színészek, nem a valóság elferdített és torzított transzformációja zajlik, a verbatim itt nem jelleg vagy műfaj, hanem formaalkotó kiindulópont.
​
Ugyanis szinte eldönthetetlen, hogy nevessen vagy sírjon az ember azon, ahogyan ma iskolaigazgatók az évnyitó/évzáró/ünnepi beszédeiket fogalmazni gondolják, ahogyan ma az újonnan beszerzett iskolarendÅ‘rök a diákokhoz viszonyulnak, ahogyan a Mindenható Központ, a Klebelsberg Intézményfenntartó, a KLIK kezeli a feladatát: a hozzá nem értés, a szakmaiatlanság, a megfelelésvágy és a dilettáns ostobaság ordít a színpadról.
​
Félreértés ne essék: a TTT 2013/14. nem bírálja vagy kinevetteti az oktatás- és neveléspolitikát, hanem kritikus tükörbe teszi, furcsa (vagy korábban furcsának ható) jelenségeket helyez egymás után, és nem önmagukban az egyes komikus, sajnálatos esetekben, hanem így összességében alakul ki egy riasztó keret, amelybÅ‘l a működésképtelenség, illetve a funkcióidegen működés jellemzése olvasható ki."
​
-Ugrai István: Politikai feladat,
7óra7
​
Többször dolgoztál már a PanoDrámával, de
verbatimelÅ‘adásai közül csak a TTT-ben,
aminek az új, 2014-ben bemutatott
változatába ugrottál be. Milyen színészként
ebben a műfajban dolgozni?
ElÅ‘ször nagyon örültem a felkérésnek, aztán amikor
megkaptam a szöveget és rájöttem, ebben tényleg szó szerint kell még a hogyokat meg az éseket is tudni, na, akkor megijedtem. Itt nincs olyan, hogy ha nem jut eszembe valami, akkor majd körülírom vagy a saját szavaimmal elmondom. De jó élmény volt a beugrás, és azóta is szeretem ezt az elÅ‘adást játszani.
Cseh Judit
A verbatimelÅ‘adások elÅ‘készítését hosszas kutatás, interjúzások elÅ‘zik meg, hiszen minden anyagot, ami bekerül az elÅ‘adásba, szó szerint állítanak színpadra. Te nem találkoztál az általad megformált figurákkal. Mit gondolsz, ez a beugrásnál inkább szabadságot vagy nehézséget jelentett?
Nekem szabadságot. Bár megkaptam az elÅ‘adást DVD-n, én mégis a szövegbÅ‘l indultam ki és elképzeltem hozzá valakit. Van olyan interjúalany, akivel találkoztam is személyesen azóta, és meglepett, hogy nem is találtam ki nagy marhaságot, meg aztán azt Schermann Márta (rendezÅ‘) és Lengyel Anna (társrendezÅ‘ és kreatív producer) se hagyta volna.
Melyik a kedvenc szöveged? Miért?
Fú, az én szövegeimbÅ‘l a trollkodásos rész. Ezek kommentek, reakciók az iskolán belüli erÅ‘szakra. Ezt minden egyes elÅ‘adáson újra feladat hitelesen megcsinálni, és hát maga a szöveg is elég erÅ‘s. A többi közül azt szeretem a legjobban, amikor egy tanár számon kér két másik tanárt és az iskola igazgatóját, hogy miért verik a gyerekeket. Abban annyira abszurd szövegek vannak, hogy ilyet csak az élet képes írni, és most elnézést
kérek a drámaíróktól.
Van egy táncbetét is a darabban: a rendÅ‘rtánc. Ez hogy került be az elÅ‘adásba, mi a története?
A rendÅ‘rtánc az elsÅ‘ verzióban nem szerepelt. Nem emlékszem, hogy pontosan ki találta ki, de szerintem nagyon jó, hogy belekerült. Hód Adri koreografálta: hat rendÅ‘r zene nélkül showtáncol – azért az elég jó.
“Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra. én szaladgáltam."
(ellenÅ‘rzÅ‘-bejegyzés, 2014)
​
“Vitassátok meg, hogy egy népnek vagy az egyénnek javára szolgál-e a végtelen nyitottság, a határtalan tolerancia!”
(Erkölcstan 5. osztályosoknak)
​
“Ide jár nekem is a középsÅ‘ gyerek az emeletre a B-be, de bevallom Å‘szintén a tanár kicsinálja Å‘t, kiveszem, jobb lesz neki a cigány osztályban. Okos gyerek, a másodikba jár, de többet tud mint a bátyja, a harmadikos lent. De nem bírja már, rendesen remeg a tanárjától.”
(egy gyöngyöspatai roma szülÅ‘)
​
“Egyébként láttunk cigányokat két éve Szlovákiában, egy gyönyörű hegyen áfonyát szedtünk, és ott voltak cigányok, akik ezzel foglalkoznak, hogy áfonyát gyűjtenek és ugye tényleg itt Budafokon ugye nem látunk olyan sok cigányt, és akkor kérdezte tÅ‘lem, hogy … már nem emlékszem pontosan... most így hirtelen, hogy ööö...hát hogy ilyen szakadt, borzalmas színű zsigulival voltak, és hogy milyen szép színű kocsijuk van, ezeknek a barna szÅ‘rű magyaroknak? És akkor látott igazából cigányt a gyerek...”
(budafoki anyuka)
​
“Én elmondtam százszor a kollegáknak, hogy mindenki saját felelÅ‘sségére üti meg a gyerekeket.”
(igazgatónÅ‘)
​
“Mikor én voltam diák, ha nem figyeltem órán, csak úgy repült a kilós kulcscsomó és eszembe se jutott a feljelentgetés a kurva életbe! Több ilyen tanárt! Majd tiszteletet tanul a sok szarházi!”
(felnÅ‘tt vélemény a fizikai fegyelmezésrÅ‘l az iskolában)
​
Színészként milyen a verbatim műfajban
dolgozni? Miben más? Miért izgalmas, mik a
nehézségei?
Hát egy biztos: nem lehet kamuzni a szöveggel, merthogy szóról szóra van. Ez mondjuk a nehézség. Ugyanakkor erÅ‘t és hitelességet ad a szövegnek, hogy tudjuk, tényleg elmondta valaki valamilyen helyzetben. Sokan nem is szokták elhinni. Kérdezik, hogy ez tényleg dokumentum? Nem ti találtátok ki?
Nem lehet jobbat írni az életnél.
Urbanovits Krisztina
Már két és fél éve játsszátok a TTT-t, miben rejlik az elÅ‘adás sikere?
Ez egy olyan téma, amely mindenkit érint, mert mindenki volt iskolás, vagy épp most iskolás, vagy lesz, aztán a gyereke révén esetleg újraéli az egészet. Szóval mindenkinek van tapasztalata, élménye, véleménye.
És nagyon fontos, hogy a PanoDráma hiánypótló munkát végez. Úgy gondolja, hogy a színháznak igenis reflektálni kell mindarra, ami körülöttünk történik. És ezt is értékelik a nézÅ‘k. És mivel sok humor van benne, fogyaszthatóvá válik az elÅ‘adás.
Kinek ajánlanád?
Tulajdonképpen minden korosztálynak, mert középiskolásokhoz legalább annyira szól, mint a szülÅ‘khöz, pedagógusoknak és nem pedagógusoknak, azoknak, akik imádtak suliba járni és azoknak, akik utáltak. De legfÅ‘képp azoknak, akik úgy gondolják, hogy a magyar oktatási rendszert sikerült megreformálni, és sokkal jobb lett minden. Annyira jó lenne, ha Å‘k eljönnének és látnák, hogy miket mondtak nekünk élÅ‘, valódi tanárok, diákok és szülÅ‘k. És elindulhatna egy vita...
Hogyan látod az oktatás helyzetét a mai Magyarországon?
Szerintem minden azt sugallja most, hogy a tudásnak, a műveltségnek, a tájékozottságnak semmi jelentÅ‘sége. Felesleges. Úgyse ezekkel lehet érvényesülni az életben. És úgy látom, hogy a jelenlegi rendszer pont ehhez a felismeréshez alakítja azoktatást. Mert aki gondolkodik, az kérdéseket tesz fel elÅ‘bb utóbb, abból meg ki tudja, mi lesz...
​
Több funkcióban is dolgozol a PanoDrámában,
nemcsak mint színész, hanem mint
drámapedagógus is.
Melyik feladatban mi a legfontosabb neked?
Színészként vagy az, hogy hangot adjak olyanoknak, akiknek különben nemigen hallható a hangjuk, vagy az, hogy valami klassz, szellemes, tragikus vagy abszurd jelenetben klassz, szellemes, tragikus vagy abszurd legyek, drámapedagógusként pedig az, hogy jól érezzük magunkat a gyerekekkel.
Feuer Yvette
Van kedvenc jeleneted a TTT-ben? Miért az a legkedvesebb?
Kedvenc jeleneteim most épp a legújabbak, a tanórák, mert a nagy magyar abszurdban, egy 21. századi Tanúban érzem magam.
Te moderálod a szegregáció kontra integráció vitát, melyben a résztvevÅ‘ diákoknak nem a saját véleményüket kell képviselniük, hanem azt az álláspontot, melyet a nézÅ‘k kiosztanak rájuk, ráadásul az idÅ‘t is szigorúan méred. Vajon miért gyÅ‘z szerinted gyakrabban a szegregációs csapat? Mi a nyerÅ‘ stratégia?
​Már akkor is a szegregáció nyert mindig, amikor mi, színészek vitáztunk. Én mindig a szegregációt kaptam, és meg voltam gyÅ‘zÅ‘dve, hogy azért nyerünk, mert én remekül érvelek. Most ez az elképzelésem kudarcot látszik vallani, sajnos, és még nem tudtam elÅ‘állni egy újabbal.
​
Dramaturgként és színészként is részt veszel a
TTT 2014-15 című elÅ‘adásban.
Hogy kerültél elÅ‘ször színpadra a PanoDrámában?
Tanultad ezt a szakmát is? Milyen színészként átélni
a saját elképzeléseidet?
ElÅ‘ször a Szóról szóra c. elÅ‘adásunkban kerültem színpadra – szinte véletlenül. A kutatás során találtam egy szerelmes szÅ‘ke cigánylányról szóló szöveget, és amikor felolvastam próbán, hogy megmutassam, rajtam ragadt. És ebbÅ‘l aztán hagyomány lett, mert az összes panodrámás elÅ‘adásban, amelyben játszom, véletlenül, vagy legalábbis a próbafolyamat egy késÅ‘bbi szakaszában kerültem be a színészek közé. Nem tanultam soha színjátszást, de - mint a súgótól kezdve a gazdasági igazgatóig szinte mindenki, aki színházzal foglalkozik, - én is színésznek készültem még középiskolásként. És hogy milyen színészként átélni a saját elképzeléseim? Nem is tudom. Tulajdonképpen minden színész ezt teszi, persze a rendezÅ‘i instrukciók alapján: személyes viszonyt alakít ki a szerepével, érti, érzi, tehát pontos elképzelése van arról, hogy milyen az,
akit játszik. Ráadásul a Panodrámában mindenki egy kicsit dramaturg és mindenki egy kicsit rendezÅ‘ is. A közügyek, amikkel foglalkozunk, személyensen is fontossá válnak számunkra. EttÅ‘l lesz közös ügy, amihez mindenki hozzáteszi, amit tud.
Hárs Anna
Hogy alakul benned egyszerre a dramaturgia és az alakítás?
Nem okoz a kettÅ‘s szerep akut skizofréniát, mikor a színpadon állsz? Vagy van egy pont, amikor megszűnsz dramaturgként gondolni a darabra?
Nagy tapasztalat volt nekem mint dramaturgnak, hogy színészként milyen nehéz egyben látni egy elÅ‘adást, és milyen sokat számít egy külsÅ‘ szem. Tehát a saját szakmámról is sokat tanultam közben. Onnantól kezdve, hogy fönt vagyok a színpadon, nem vagyok jobban dramaturg, mint egy olyan színész, akinek jó dramaturgiai érzéke van. Márpedig a PanoDrámában van ilyenbÅ‘l jó néhány.
Miben érzed másnak ezt az elÅ‘adást, mint a PanoDráma két másik verbatimdrámáját? Számodra melyik a legfontosabb rész ebben az elÅ‘adásban?
A TTT témája a közoktatás – ez óriási téma. Rengeteg anyagot gyűjtöttünk, nehéz volt mederbe terelni ezt a nagyon széttartó dokumentumhalmazt. Majd rátaláltunk a formára: egyfajta esztrádműsor lett belÅ‘le, aminek nem az a célja, hogy a mélyére ásson egy-egy jelenségnek, hanem az, hogy felmutassa a legégetÅ‘bb és legaktuálisabb problémákat. Mindezt sok humorral. Nem szívderítÅ‘, de nagyon szórakoztató elÅ‘adás lett végül.Változó, hogy mikor melyik jelenet a kedvencem. A nagyjelenet, amelyben a diákokat bántalmazó tanárok sarokba szorítják az Å‘ket számon kérÅ‘ pedagógust, az iskolai szegregációt nehezményezÅ‘ cigány apa, a tanárverést elítélÅ‘ gyűlöletkirohanás, az iskolarendÅ‘r és még sorolhatnám. Dramaturgként. Színészként pedig a saját jeleneteim.
​
A TTT a harmadik verbatim elÅ‘adás amiben
dolgoztál, miben volt ez más, mint a többi?
Most nem konkrét esetet vagy eseteteket dolgoztunk fel
és jártunk körül, mint a korábbi elÅ‘adásokban, hanem egy
nagy témát. Nagyképűség lenne azt mondani, hogy ez az oktatás, ez
az iskola, és kész. De ez is az. Egy fontos rész. És biztos, hogy szubjektív a
szelekció, de nagyon mai. Nagyon most van.
Ördög Tamás
Van kedvenc jeleneted az elÅ‘adásban?
Nagyon szeretem az igazgatónÅ‘ monológját, aki arról beszél, hogy milyen olyan iskolában tanítani, ahol 100% a romák aránya. És hogy innen a roma szülÅ‘k mégis elkergették az egyetlen roma tanárt. De talán azért is, mert az interjút pont én készítettem.
Te vagy az egyetlen férfi az elÅ‘adásban. Milyen érzés?
Sokszor kedves, sokszor terhes.
​
Te vagy a PanoDrámában az egyetlen, aki
máskor és máshol is rendszeresen csinál
dokumentumszínházat, elsÅ‘sorban
rendezÅ‘ként. Mit tud ez a műfaj, amit a többi
nem? Mi az a három fontos téma, amirÅ‘l ma
Magyarországon érdemes volna ilyen műfajú elÅ‘adást készíteni?
Számomra az egyik meghatározó bája, vagy ereje a dokumentum-színháznak az, hogy sem alkotóként, sem nézÅ‘ként nem vehetek úgy soha szabadon levegÅ‘t egy-egy ilyen elÅ‘adás után, hogy „oké, ez elképesztÅ‘/durva/lenyűgözÅ‘ volt, de hááát, ilyen a művészet!” Hanem mindig ott van a művészi élmény mögött az a plusz, hogy ez a valóság. Tetszik, nem tetszik, hiszem, nem hiszem. Ez nekem megunhatatlan unikum. Legalábbis egyelÅ‘re… És az is nagyon fontos most, szerintem, hogy a társadalmi feszültség (és a nemzetközi helyzet) az elmúlt években egyre fokozódik, most aztán tényleg megint van mirÅ‘l színházat, művészetet „csinálni”. És kell is, ez a műfaj pedig nagyon rugalmas, alkalmas. Igen, én már hosszú évek óta készítek dokumentumszínházi elÅ‘adásokat. Bár a verbatimszínházzal, itt, a PanoDrámában ismerkedtem meg, ami tagadhatatlanul nagy találkozás volt számomra! Sok mindenrÅ‘l érdemes lenne ilyen elÅ‘adást készíteni, nehéz rangsorolni. Inkább azt osztom meg, mi az a három téma, amin én most dolgozom, vagy közeli terveimben szerepel. Magyarországon és a világ szinte minden táján jelen van a gyermekprostitúció, ami minden szempontból elfogadhatatlan, és agyonhallgatott dolog, ez a következÅ‘ darabom témája. Van kidolgozott tervem egy elÅ‘adásról, mely a vidéken elzártan élÅ‘, móriczi életképben megkövült emberekkel foglalkozik, és ezen keresztül a gender kérdést is tárgyalja. A harmadik a hosszú listán, a ma Magyarországon élÅ‘ nagyon gazdag emberek hétköznapjaival, örömeivel, bánataival foglalkozik.
Schermann Márta
Volt ennek az elÅ‘adásnak egy korábbi változata 2012-ben Tanulni, tanulni, tanulni címen. Ennek Lengyel Anna erÅ‘s kezű kreatív producersége mellett te voltál a rendezÅ‘je. A mostani változatot, a TTT-t szintén te jegyzed, de itt már társrendezÅ‘nek állt a PanoDráma vezetÅ‘je. SejthetÅ‘, hogy ez a konstrukció nem a szokásos, sÅ‘t az is, hogy nem a legkönnyebb. Mik a nehézségei és mik a pozitívumai?
Ezt mindig csak személyesen lehet megközelíteni, szerintem. Tehát nem általában milyen az, ha erÅ‘s kezű társrendezÅ‘k dolgoznak együtt, hanem most itt az, hogy nekem milyen, milyen volt Annával. Mi irtó rég ismerjük egymást. Talán 20 éve is már? De csak négy évvel ezelÅ‘tt dolgoztunk elÅ‘ször együtt, bár nagyon sok közös van a művészi érdeklÅ‘dési körünkben, munkamódszerünkben. Az ízlésünk viszont eltérÅ‘. Szerintem ez a különbözÅ‘ség hozzáadott az elÅ‘adáshoz, több, mintha csak Å‘, vagy csak én csináltam volna valamit. Tehát tudtuk egymás másságát értékként használni. Én sokat tanultam Annától, és magamról mellette... A kölcsönös tisztelet egymás iránt elhalkította a két dudás közös szólóját – többnyire. Ahogy Hoffman Rózsa is mondja: „Ez eléggé egyenes út volt, igaz, nem viták nélkül..."
Tavaly a darab szinte fele megújult: teljesen új jelenetek kerültek
bele, másoknak a formája vagy a közege változott, megjelent
a zene, és eltűnt a videó, de még az idei tanévben is nagy részben felfrissült a Hoffmann Rózsa monológod, és bekerült egy
biológiaóra, például a szÅ‘rtelenítés fontosságáról. Ha volna rá idÅ‘
és pénz, érdemes volna minden tanévben új jeleneteket csinálni?
Meddig?
Kimeríthetetlen téma! Szerintem kb. ez az egyetlen magyar társulat, amely produkciónként minimum három dramaturggal dolgozik! Ez teszi lehetÅ‘vé a folyamatos aktualizálást, és ilyen adottságokkal, tulajdonképpen szinte szükségszerűvé is.
Szóval, igen, érdemes dolgozni addig, amíg van mirÅ‘l beszélni, és
van, aki meg is nézi.