az élet színháza
TTT 2013-14
Az új tanév disznóságai.
Ezúttal is szó szerint
előadják:
Feuer Yvette
Hárs Anna
Ördög Tamás
Schermann Márta
Cseh Judit
Urbanovits Krisztina
dramaturgia és koncepció:
Garai Judit
Hárs Anna
Merényi Anna
rendező:
Schermann Márta
kreatív producer és társrendező:
Lengyel Anna
bemutató:
2014. február 10.,
Hátsó Kapu
Életpályamodell vagy pályaelhagyás. Százhúszezer forint vagy hatezer svájci frank. Pofozkodó tanár vagy tanárverő diák. Cigány a földszinten, paraszt az emeleten – integrált oktatás. Búcsú a harmatos rózsától. Iskolarendőr sárga lufival - egy kis tánc. Hit, remény, szeretet - erős vár a mi etikánk. Mamakör és gyerekszáj.
Ők. Mi. Komolyan. Humorral. Nem szájba rágva, de ismét szó szerint.
A Nagy Vitát a PanoDráma színházi nevelési programjának diákjai prezentálják, a téma is változhat. Hogy ki melyik oldalt képviselje, azt most is a közönség dönti el, ahogy azt is, melyik csapat győzőtt.
A Nemzeti Pedagóguskar zenés betétszámaihoz a világhírű Dogtroep volt tagja,
a 5te Kwartier vezetője Ted van Leeuwen szerzett zenét.
"Megdöbbenti az embert, hogy nem írói kreációkatadnak elő a színészek, nem a valóság elferdített és torzított transzformációja zajlik, a verbatim itt nem jelleg vagy műfaj, hanem formaalkotó kiindulópont.
Ugyanis szinte eldönthetetlen, hogy nevessen vagy sírjon az ember azon, ahogyan ma iskolaigazgatók az évnyitó/évzáró/ünnepi beszédeiket fogalmazni gondolják, ahogyan ma az újonnan beszerzett iskolarendőrök a diákokhoz viszonyulnak, ahogyan a Mindenható Központ, a Klebelsberg Intézményfenntartó, a KLIK kezeli a feladatát: a hozzá nem értés, a szakmaiatlanság, a megfelelésvágy és a dilettáns ostobaság ordít a színpadról.
Félreértés ne essék: a TTT 2013/14. nem bírálja vagy kinevetteti az oktatás- és neveléspolitikát, hanem kritikus tükörbe teszi, furcsa (vagy korábban furcsának ható) jelenségeket helyez egymás után, és nem önmagukban az egyes komikus, sajnálatos esetekben, hanem így összességében alakul ki egy riasztó keret, amelyből a működésképtelenség, illetve a funkcióidegen működés jellemzése olvasható ki."
-Ugrai István: Politikai feladat,
7óra7
Többször dolgoztál már a PanoDrámával, de
verbatimelőadásai közül csak a TTT-ben,
aminek az új, 2014-ben bemutatott
változatába ugrottál be. Milyen színészként
ebben a műfajban dolgozni?
Először nagyon örültem a felkérésnek, aztán amikor
megkaptam a szöveget és rájöttem, ebben tényleg szó szerint kell még a hogyokat meg az éseket is tudni, na, akkor megijedtem. Itt nincs olyan, hogy ha nem jut eszembe valami, akkor majd körülírom vagy a saját szavaimmal elmondom. De jó élmény volt a beugrás, és azóta is szeretem ezt az előadást játszani.
Cseh Judit
A verbatimelőadások előkészítését hosszas kutatás, interjúzások előzik meg, hiszen minden anyagot, ami bekerül az előadásba, szó szerint állítanak színpadra. Te nem találkoztál az általad megformált figurákkal. Mit gondolsz, ez a beugrásnál inkább szabadságot vagy nehézséget jelentett?
Nekem szabadságot. Bár megkaptam az előadást DVD-n, én mégis a szövegből indultam ki és elképzeltem hozzá valakit. Van olyan interjúalany, akivel találkoztam is személyesen azóta, és meglepett, hogy nem is találtam ki nagy marhaságot, meg aztán azt Schermann Márta (rendező) és Lengyel Anna (társrendező és kreatív producer) se hagyta volna.
Melyik a kedvenc szöveged? Miért?
Fú, az én szövegeimből a trollkodásos rész. Ezek kommentek, reakciók az iskolán belüli erőszakra. Ezt minden egyes előadáson újra feladat hitelesen megcsinálni, és hát maga a szöveg is elég erős. A többi közül azt szeretem a legjobban, amikor egy tanár számon kér két másik tanárt és az iskola igazgatóját, hogy miért verik a gyerekeket. Abban annyira abszurd szövegek vannak, hogy ilyet csak az élet képes írni, és most elnézést
kérek a drámaíróktól.
Van egy táncbetét is a darabban: a rendőrtánc. Ez hogy került be az előadásba, mi a története?
A rendőrtánc az első verzióban nem szerepelt. Nem emlékszem, hogy pontosan ki találta ki, de szerintem nagyon jó, hogy belekerült. Hód Adri koreografálta: hat rendőr zene nélkül showtáncol – azért az elég jó.
“Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra. én szaladgáltam."
(ellenőrző-bejegyzés, 2014)
“Vitassátok meg, hogy egy népnek vagy az egyénnek javára szolgál-e a végtelen nyitottság, a határtalan tolerancia!”
(Erkölcstan 5. osztályosoknak)
“Ide jár nekem is a középső gyerek az emeletre a B-be, de bevallom őszintén a tanár kicsinálja őt, kiveszem, jobb lesz neki a cigány osztályban. Okos gyerek, a másodikba jár, de többet tud mint a bátyja, a harmadikos lent. De nem bírja már, rendesen remeg a tanárjától.”
(egy gyöngyöspatai roma szülő)
“Egyébként láttunk cigányokat két éve Szlovákiában, egy gyönyörű hegyen áfonyát szedtünk, és ott voltak cigányok, akik ezzel foglalkoznak, hogy áfonyát gyűjtenek és ugye tényleg itt Budafokon ugye nem látunk olyan sok cigányt, és akkor kérdezte tőlem, hogy … már nem emlékszem pontosan... most így hirtelen, hogy ööö...hát hogy ilyen szakadt, borzalmas színű zsigulival voltak, és hogy milyen szép színű kocsijuk van, ezeknek a barna szőrű magyaroknak? És akkor látott igazából cigányt a gyerek...”
(budafoki anyuka)
“Én elmondtam százszor a kollegáknak, hogy mindenki saját felelősségére üti meg a gyerekeket.”
(igazgatónő)
“Mikor én voltam diák, ha nem figyeltem órán, csak úgy repült a kilós kulcscsomó és eszembe se jutott a feljelentgetés a kurva életbe! Több ilyen tanárt! Majd tiszteletet tanul a sok szarházi!”
(felnőtt vélemény a fizikai fegyelmezésről az iskolában)
Színészként milyen a verbatim műfajban
dolgozni? Miben más? Miért izgalmas, mik a
nehézségei?
Hát egy biztos: nem lehet kamuzni a szöveggel, merthogy szóról szóra van. Ez mondjuk a nehézség. Ugyanakkor erőt és hitelességet ad a szövegnek, hogy tudjuk, tényleg elmondta valaki valamilyen helyzetben. Sokan nem is szokták elhinni. Kérdezik, hogy ez tényleg dokumentum? Nem ti találtátok ki?
Nem lehet jobbat írni az életnél.
Urbanovits Krisztina
Már két és fél éve játsszátok a TTT-t, miben rejlik az előadás sikere?
Ez egy olyan téma, amely mindenkit érint, mert mindenki volt iskolás, vagy épp most iskolás, vagy lesz, aztán a gyereke révén esetleg újraéli az egészet. Szóval mindenkinek van tapasztalata, élménye, véleménye.
És nagyon fontos, hogy a PanoDráma hiánypótló munkát végez. Úgy gondolja, hogy a színháznak igenis reflektálni kell mindarra, ami körülöttünk történik. És ezt is értékelik a nézők. És mivel sok humor van benne, fogyaszthatóvá válik az előadás.
Kinek ajánlanád?
Tulajdonképpen minden korosztálynak, mert középiskolásokhoz legalább annyira szól, mint a szülőkhöz, pedagógusoknak és nem pedagógusoknak, azoknak, akik imádtak suliba járni és azoknak, akik utáltak. De legfőképp azoknak, akik úgy gondolják, hogy a magyar oktatási rendszert sikerült megreformálni, és sokkal jobb lett minden. Annyira jó lenne, ha ők eljönnének és látnák, hogy miket mondtak nekünk élő, valódi tanárok, diákok és szülők. És elindulhatna egy vita...
Hogyan látod az oktatás helyzetét a mai Magyarországon?
Szerintem minden azt sugallja most, hogy a tudásnak, a műveltségnek, a tájékozottságnak semmi jelentősége. Felesleges. Úgyse ezekkel lehet érvényesülni az életben. És úgy látom, hogy a jelenlegi rendszer pont ehhez a felismeréshez alakítja azoktatást. Mert aki gondolkodik, az kérdéseket tesz fel előbb utóbb, abból meg ki tudja, mi lesz...
Több funkcióban is dolgozol a PanoDrámában,
nemcsak mint színész, hanem mint
drámapedagógus is.
Melyik feladatban mi a legfontosabb neked?
Színészként vagy az, hogy hangot adjak olyanoknak, akiknek különben nemigen hallható a hangjuk, vagy az, hogy valami klassz, szellemes, tragikus vagy abszurd jelenetben klassz, szellemes, tragikus vagy abszurd legyek, drámapedagógusként pedig az, hogy jól érezzük magunkat a gyerekekkel.
Feuer Yvette
Van kedvenc jeleneted a TTT-ben? Miért az a legkedvesebb?
Kedvenc jeleneteim most épp a legújabbak, a tanórák, mert a nagy magyar abszurdban, egy 21. századi Tanúban érzem magam.
Te moderálod a szegregáció kontra integráció vitát, melyben a résztvevő diákoknak nem a saját véleményüket kell képviselniük, hanem azt az álláspontot, melyet a nézők kiosztanak rájuk, ráadásul az időt is szigorúan méred. Vajon miért győz szerinted gyakrabban a szegregációs csapat? Mi a nyerő stratégia?
Már akkor is a szegregáció nyert mindig, amikor mi, színészek vitáztunk. Én mindig a szegregációt kaptam, és meg voltam győződve, hogy azért nyerünk, mert én remekül érvelek. Most ez az elképzelésem kudarcot látszik vallani, sajnos, és még nem tudtam előállni egy újabbal.
Dramaturgként és színészként is részt veszel a
TTT 2014-15 című előadásban.
Hogy kerültél először színpadra a PanoDrámában?
Tanultad ezt a szakmát is? Milyen színészként átélni
a saját elképzeléseidet?
Először a Szóról szóra c. előadásunkban kerültem színpadra – szinte véletlenül. A kutatás során találtam egy szerelmes szőke cigánylányról szóló szöveget, és amikor felolvastam próbán, hogy megmutassam, rajtam ragadt. És ebből aztán hagyomány lett, mert az összes panodrámás előadásban, amelyben játszom, véletlenül, vagy legalábbis a próbafolyamat egy későbbi szakaszában kerültem be a színészek közé. Nem tanultam soha színjátszást, de - mint a súgótól kezdve a gazdasági igazgatóig szinte mindenki, aki színházzal foglalkozik, - én is színésznek készültem még középiskolásként. És hogy milyen színészként átélni a saját elképzeléseim? Nem is tudom. Tulajdonképpen minden színész ezt teszi, persze a rendezői instrukciók alapján: személyes viszonyt alakít ki a szerepével, érti, érzi, tehát pontos elképzelése van arról, hogy milyen az,
akit játszik. Ráadásul a Panodrámában mindenki egy kicsit dramaturg és mindenki egy kicsit rendező is. A közügyek, amikkel foglalkozunk, személyensen is fontossá válnak számunkra. Ettől lesz közös ügy, amihez mindenki hozzáteszi, amit tud.
Hárs Anna
Hogy alakul benned egyszerre a dramaturgia és az alakítás?
Nem okoz a kettős szerep akut skizofréniát, mikor a színpadon állsz? Vagy van egy pont, amikor megszűnsz dramaturgként gondolni a darabra?
Nagy tapasztalat volt nekem mint dramaturgnak, hogy színészként milyen nehéz egyben látni egy előadást, és milyen sokat számít egy külső szem. Tehát a saját szakmámról is sokat tanultam közben. Onnantól kezdve, hogy fönt vagyok a színpadon, nem vagyok jobban dramaturg, mint egy olyan színész, akinek jó dramaturgiai érzéke van. Márpedig a PanoDrámában van ilyenből jó néhány.
Miben érzed másnak ezt az előadást, mint a PanoDráma két másik verbatimdrámáját? Számodra melyik a legfontosabb rész ebben az előadásban?
A TTT témája a közoktatás – ez óriási téma. Rengeteg anyagot gyűjtöttünk, nehéz volt mederbe terelni ezt a nagyon széttartó dokumentumhalmazt. Majd rátaláltunk a formára: egyfajta esztrádműsor lett belőle, aminek nem az a célja, hogy a mélyére ásson egy-egy jelenségnek, hanem az, hogy felmutassa a legégetőbb és legaktuálisabb problémákat. Mindezt sok humorral. Nem szívderítő, de nagyon szórakoztató előadás lett végül.Változó, hogy mikor melyik jelenet a kedvencem. A nagyjelenet, amelyben a diákokat bántalmazó tanárok sarokba szorítják az őket számon kérő pedagógust, az iskolai szegregációt nehezményező cigány apa, a tanárverést elítélő gyűlöletkirohanás, az iskolarendőr és még sorolhatnám. Dramaturgként. Színészként pedig a saját jeleneteim.
A TTT a harmadik verbatim előadás amiben
dolgoztál, miben volt ez más, mint a többi?
Most nem konkrét esetet vagy eseteteket dolgoztunk fel
és jártunk körül, mint a korábbi előadásokban, hanem egy
nagy témát. Nagyképűség lenne azt mondani, hogy ez az oktatás, ez
az iskola, és kész. De ez is az. Egy fontos rész. És biztos, hogy szubjektív a
szelekció, de nagyon mai. Nagyon most van.
Ördög Tamás
Van kedvenc jeleneted az előadásban?
Nagyon szeretem az igazgatónő monológját, aki arról beszél, hogy milyen olyan iskolában tanítani, ahol 100% a romák aránya. És hogy innen a roma szülők mégis elkergették az egyetlen roma tanárt. De talán azért is, mert az interjút pont én készítettem.
Te vagy az egyetlen férfi az előadásban. Milyen érzés?
Sokszor kedves, sokszor terhes.
Te vagy a PanoDrámában az egyetlen, aki
máskor és máshol is rendszeresen csinál
dokumentumszínházat, elsősorban
rendezőként. Mit tud ez a műfaj, amit a többi
nem? Mi az a három fontos téma, amiről ma
Magyarországon érdemes volna ilyen műfajú előadást készíteni?
Számomra az egyik meghatározó bája, vagy ereje a dokumentum-színháznak az, hogy sem alkotóként, sem nézőként nem vehetek úgy soha szabadon levegőt egy-egy ilyen előadás után, hogy „oké, ez elképesztő/durva/lenyűgöző volt, de hááát, ilyen a művészet!” Hanem mindig ott van a művészi élmény mögött az a plusz, hogy ez a valóság. Tetszik, nem tetszik, hiszem, nem hiszem. Ez nekem megunhatatlan unikum. Legalábbis egyelőre… És az is nagyon fontos most, szerintem, hogy a társadalmi feszültség (és a nemzetközi helyzet) az elmúlt években egyre fokozódik, most aztán tényleg megint van miről színházat, művészetet „csinálni”. És kell is, ez a műfaj pedig nagyon rugalmas, alkalmas. Igen, én már hosszú évek óta készítek dokumentumszínházi előadásokat. Bár a verbatimszínházzal, itt, a PanoDrámában ismerkedtem meg, ami tagadhatatlanul nagy találkozás volt számomra! Sok mindenről érdemes lenne ilyen előadást készíteni, nehéz rangsorolni. Inkább azt osztom meg, mi az a három téma, amin én most dolgozom, vagy közeli terveimben szerepel. Magyarországon és a világ szinte minden táján jelen van a gyermekprostitúció, ami minden szempontból elfogadhatatlan, és agyonhallgatott dolog, ez a következő darabom témája. Van kidolgozott tervem egy előadásról, mely a vidéken elzártan élő, móriczi életképben megkövült emberekkel foglalkozik, és ezen keresztül a gender kérdést is tárgyalja. A harmadik a hosszú listán, a ma Magyarországon élő nagyon gazdag emberek hétköznapjaival, örömeivel, bánataival foglalkozik.
Schermann Márta
Volt ennek az előadásnak egy korábbi változata 2012-ben Tanulni, tanulni, tanulni címen. Ennek Lengyel Anna erős kezű kreatív producersége mellett te voltál a rendezője. A mostani változatot, a TTT-t szintén te jegyzed, de itt már társrendezőnek állt a PanoDráma vezetője. Sejthető, hogy ez a konstrukció nem a szokásos, sőt az is, hogy nem a legkönnyebb. Mik a nehézségei és mik a pozitívumai?
Ezt mindig csak személyesen lehet megközelíteni, szerintem. Tehát nem általában milyen az, ha erős kezű társrendezők dolgoznak együtt, hanem most itt az, hogy nekem milyen, milyen volt Annával. Mi irtó rég ismerjük egymást. Talán 20 éve is már? De csak négy évvel ezelőtt dolgoztunk először együtt, bár nagyon sok közös van a művészi érdeklődési körünkben, munkamódszerünkben. Az ízlésünk viszont eltérő. Szerintem ez a különbözőség hozzáadott az előadáshoz, több, mintha csak ő, vagy csak én csináltam volna valamit. Tehát tudtuk egymás másságát értékként használni. Én sokat tanultam Annától, és magamról mellette... A kölcsönös tisztelet egymás iránt elhalkította a két dudás közös szólóját – többnyire. Ahogy Hoffman Rózsa is mondja: „Ez eléggé egyenes út volt, igaz, nem viták nélkül..."
Tavaly a darab szinte fele megújult: teljesen új jelenetek kerültek
bele, másoknak a formája vagy a közege változott, megjelent
a zene, és eltűnt a videó, de még az idei tanévben is nagy részben felfrissült a Hoffmann Rózsa monológod, és bekerült egy
biológiaóra, például a szőrtelenítés fontosságáról. Ha volna rá idő
és pénz, érdemes volna minden tanévben új jeleneteket csinálni?
Meddig?
Kimeríthetetlen téma! Szerintem kb. ez az egyetlen magyar társulat, amely produkciónként minimum három dramaturggal dolgozik! Ez teszi lehetővé a folyamatos aktualizálást, és ilyen adottságokkal, tulajdonképpen szinte szükségszerűvé is.
Szóval, igen, érdemes dolgozni addig, amíg van miről beszélni, és
van, aki meg is nézi.