az élet színháza
Lukas Bärfuss: A próba
Vaszilij Szigarjev: Guppi
Alice Müller: Elvira és Petúnia
a POSZT és a PanoDráma felolvasószínháza,
a Dramaturgcéh szervezésében,
a Goethe Intézet támogatásával
Alice Müller:
Elvira és Petúnia
Elvira..............................................................................Szalay Marianna
Petúnia................................................................................Bánfalvi Eszter
Rendőr1...................................................................................Urbán Tibor
Rendőr2..................................................................................Újláb Tamás
Vak, biciklis........................................................................Mertz Tibor
rendező:
Bodor Böbe
kreatív producer:
Lengyel Anna
2009. június 8., Művészetek Háza, POSZT
fotó: Szkárossy Zsuzsa
fotó: Aaron Taylor
Egy békésnek induló színházi este után Londonban az elválaszt-hatatlan barátnők Elvira és Petúnia nem találnak vissza szállo-dájukba, mert hirtelen fal nőtt a város közepén. A térkép nem fért a táskába, a Queen Hotelt az arra bringázó fej nélküli biciklis sem
biztos, hogy ismeri, és ráadásul hamarosan már arról faggatják a sziámi rendőrök a két barátnőt, hogy milyen összeesküvést szőnek a monarchia megdöntésére. A kihallgatást tovább nehezíti a süket tolmács, de hamarosan elhangzik egy házassági ajánlat is....
Alice Müller mindössze három éve él Magyarországon, mégis a legjobbak közé került magyarul írt darabjával a Goethe Intézet és a PanoDráma drámaíró-műhelyén. A berlini fal leomlásának huszadik évfordulójára After the fall címen projektet szervezett ugyanis a Goethe Intézet, melynek során a témába vágó drámákat rendeltek meg 15 európai országban egy-egy ismert drámaírótól. A hazai projekt gazdájaként a PanoDráma ehelyett inkább három hónapos drámaíró-műhelyt szervezett ismeretlen, fiatal tehetségek felfedezésére. A Márton László és Merényi Anna vezetésével workshop nyertes darabját, Almássy Bettina Megfulladokját beválogatták az idei Nyílt Fórum kötetbe, ennek vitája követi a felolvasó színházat.
"Az Elvira és Petúnia úgy szól a múltról és a jövőről, hogy a jelent a nyugati demokrácia európai fővárosába, Londonba helyezi. A két barátnő eltéved a hirtelen támadt esti ködben, nem tudnak továbbmenni az előttük termett kerítéstől. Össze-vesznek, Elvira (Szalay Marianna) elmegy, majd visszajön a biztonságot jelentő korlátoknál maradt Petúniához (Bánfalvi Eszter). Hiába várnak a megmentésre, a sziámi rendőrpárral (Urbán Tibor, Újláb Tamás), az egykeréken bicikliző vak ember-rel és a süket tolmáccsal (mindkettő Mertz Tibor) való abszurd találkozásaik eredményeként kémeknek nézik, és örökre a kerí-téshez láncolják őket. A Bodor Böbe rendezte produkció a fel-olvasás és a színházszerűség határán egyen-súlyozva meg-tartotta a képzelet szabadságát, így meglepődtem a beszélgeté-sen, hogy Alice Müller két középkorú nőre írta a drámát. Pedig a titok éppen abban rejlik, hogy nem kell a Fal közelé-ben él-nünk ahhoz, hogy Kerítésekhez érkezve folyamat-osan elveszítsük szabadságunk illúzióját."
-Miklós Melánia: Drámák falakon innen és túl,
fotó: Szkárossy Zsuzsa
fotó: Prae.hu
"A felolvasáson a két női főszereplőt Szalay Marianna és Bánfalvi Eszter szólaltatta meg, bár a szerző jóval idősebb, ötven-hatvan körüli nőket szerepeltet a szövegben. Ahogy azt az előadást követő vitán elmondta, azért, mert ennek a kor-osztálynak a tagjai átélték a rendszerváltást megelőző évtizedeket, és éppen azzal szerette volna szembesíteni hőseit és a nézőket egyaránt, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottság a régóta működő demokráciákban is létezik. Ha az olvasónak Kafka és az ő megmagyarázhatatlan módon perbe sodródó hőse jut eszébe, az koránt-sem a véletlen műve. A per-beli helyzeten kívül az éjszakai köd, az időnként feltűnő szürreális lovas mind-mind a történelmi-társadalmi helyzet-től függetlenül létező veszélyeztetettség és szo-rongás érzetét erősítik. A szöveg azonban nem olyan komoly és komor, ahogy az a fentiekből talán következne, van benne humor és irónia, ilyen például a sziámi ikerpár, ám lélekben egyáltalán nem rokon rendőrpáros csetlése-botlása.
A Bodor Böbe rendezte felolvasás (dramaturg: Merényi Anna) a többivel összehasonlítva inkább ellépett a színház irányába, az „asztalnál ülünk és olvasunk” formáció helyett a „belakjuk a ren-delkezésre álló teret, és már majdnem játszunk” típusba tartozott. Mint kiderült, a próbák során módosítottak egyes – nem lényegtelen – jelenet-eken, és a bemutatott változatot csak egy lehet-séges variációnak tekintik. A következetlenség-ektől, egyenetlenségektől sem mentes produkció abba a csoportba tartozik, amit a látottak alap-ján biztosan megnéznék már kész előadásként is."
-Turbuly Lilla: Olvasva jó?,
"A mindenkori hatalom megdönthetetlen. Van demokrácia, de mégsem abban élünk. Megérti-e valaki, amit mondunk? Nemhogy az értelmét: egyáltalán a szavakat. Muszáj mindig alkuba bocsátkoznunk? Ilyesmi kérdéseket és gondolatokat boncolgat a darab. A párbeszédek mondatai rövidek, mindenki csak a lényeget akarja közölni. Kérdés, kinek mi a lényeg. A groteszkbe hajló beszélgetések azonban a vége felé elfáradnak, ugyanazokat a köröket futják, csak más szavakkal. Nem jutunk közelebb a megoldáshoz. A színlap szerint az előadásnak nem volt dramaturgja, pedig egy biztos kéz sokat lendítene rajta."
-Rick Zsófi: POSzT 2009 - Félidő,
fotó: Fidelio
Vaszilij Szigarjov:
Guppi
Tamara........................................................................Györgyi Anna
Pása............................................................................Scherer Péter
Leonyid..........................................................................Csuja Imre
fordító:
Radnai Annamária
rendező:
Kiss Csaba
kreatív producer:
Lengyel Anna
2009. június 6., Művészetek Háza, POSZT
fotó: filmow.com
“Na, szóval… Mit, na, szóval?
Á, semmi, csak úgy. Alapvetően, minden egyszerű. Átlagos világegyetem, átlagos galaktika, átlagos bolygó, (finoman szólva) átlagos ország, átlagos város, átlagos ház, átlagos lakás (csak éppen egyszobás), átlagos berendezés. És elvben, a helyzet is átlagos – egy Férfi és egy Nő. Ők is átlagosak.”
Az elnyomott feleség, a csupa szív Tamara, aki akkor is szereti a teát, ha nincs benne tea, lényeg, hogy édes legyen, s aki szürkének és teljességel érdek-telennek tudja magát férjének, a szadista Leonyidnak köszönhetően, egyszer csak egy olyan férfi mellett találja magát saját otthonában, aki szépnek és érdekesnek látja őt. Beszélgetésük során Tamara egyre inkább felszabadul, egészen addig, míg férje elő nem lép a szekrényből...
Vaszilij Szigarjovot ismeri már a magyar közönség, a Fekete tej és a Gyurma (Plasztilin) szerzőjeként. Néhány éve a POSzTon díjat is nyert a Katona József Színház Fekete tej előadása. Felolvasó színházunkban a szerző egyik legújabb darabjával jelentkezünk. Világa az az ismerős mai orosz nyomor, melyet legkésőbb Koljada Murlin Murlójától olyan jól ismer a magyar színházba járó.
“Az új orosz dráma jekatyerinburgi iskolájának felfedezettjeként a nemzetközi színházi életbe berobbant Vaszilij Szigarjov Guppija ezzel szemben hagyományos drámaformában íródott mű. Noha a szerző legismertebb darabja, az Orosz népi posta kötetben magyarul is megjelent, és a nálunk is több rendezésben színpadra állított Gyurma (vagy Plasztilin), valamint a Parti-Nagy Lajos átiratában játszott Fekete tej hason-lóan álom- és víziószerűen működtetett drama-turgiára épül, a Kiss Csaba ábrázoló rendezésében a POSZT-on felolvasó-bemutatott dráma ennek annyira nem mutatja nyomát, hogy nemcsak a név eltérő átírása miatt bizony-talanodtam el a szerzőség azonosságát illetően. Szigarjovot most is a pszichológiai valóságon alapuló mélylélektan érdekli, amely Urálon innen és túl bármikor átélhető, ám mégsem „brutalitás-drámát” írt."
“A főhős egy nő, aki teljes érzelmi függőségben él férje mellett, és nem vesz tudomást sem a vágyairól, sem a fizikai szükségleteiről. Ő a jég hátán is megélő guppi – így nevezi a férje –, akinek identitását teljesen átformálta az alárendeltség. Györgyi Anna alakításában gyönyörűen érzékelhető a személyiség kettőssége: nevetünk kényszeres abnormitásán, és sajnáljuk elrendelt sorsa miatt. Az idegen férfival való találkozása, amelyben Scherer Péter hitelesen váltogatja a rácsodálkozó kívülálló és a megmentő szerepét, egészen addig érdekes, amíg a szerző egy dramaturgiai fordulattal el nem ront mindent. Kiderül ugyanis, hogy a férfit a dráma háromnegyede alatt a szekrényben kuksoló férj (Csuja Imre) fogadta fel csábítónak, aki a megfelelő pillanatra várt a házasságtörés bizonyításához. Szigarjov szövege az útkeresés és a kiforratlanság bizonytalanságait mutatja. A klasszikus forma azonban annak ellenére sem az intellektuális játék eszköze, hogy egyetlen kiszólás jelzi az irányt: a férj azzal zavarja el feleségét, hogy nehogy a vonat elé vesse magát, mint Anna Karenina."
-Miklós Melánia: Drámák falakon innen és túl,
Kiss Csaba, 2010-ben, Radnai Annamária fordításában, rendezte meg Szigarjev darabját a Centrál Színházban.
"A Guppi persze elsősorban bohózat, de egy férj kegyetlen emberkísérlete is feleségén, vagy állatkísérlete a halán, amikor a ház ura szeretőcsapdát állít nejének, hogy lelep-lezhesse. Vagy elsősorban kegyetlen emberkísérlet, bohózatba oltva, nem én szeretném eldönteni, melyik inkább. Mindenesetre a Guppi amolyan férjhazajövős, feleségrajtakapós vígjáték is, ami a hajdani Vidám Színpadon - ahol a közönség jókedvében (ez legyen a legnagyobb baj) már akkor nevet, amikor még el sem kezdődött az előadás - jól érvényesül. Kiss Csaba rendezésében az egyre népszerűbb darabot már tavaly a POSZT-on is láttam - felolvasószínházként, amely szerencsésen betöltvén a műfaj küldetését, utólag olvasópróbává nemesült: hiszen immár elkészült a „rendes" előadás is."
-Herczog Noémi: A halak a mennybe jutnak,
fotó: ellenfény.hu
"Szinte magától értetődően simul a környezetbe Györgyi Anna bocsánat-hogy-élek Tamarája, aki nagyobb zavarban nem is lehetne, amiért férfit hozott fel a lakásba, miközben férjét a munkahelyén tudja. Tamara a címszereplő, a guppi, férje szerint legalábbis éppoly igénytelen. A sértő megjegyzés nem is teljesen alaptalan, mert ahogy az említett hal a csatornában is megél, úgy Tamara is elvegetálgat poshadt vizű házasságában. Sőt, tűri a megaláztatásokat férje részéről, aki még saját megcsalatását is képes megrendezni, hogy rajta kaphassa feleségét a bérszeretővel, és így szabaduljon meg tőle."
-Nattán-Angeli Nóra: Egy hatalmas halász asztalán,
2010-ben, ugyancsak Radnia Annamária fordítását felhasználva, Szikora János is megrendezte a Guppit, az Aranytízben.
"A magyar színpadokon a Gyurma (más fordításban Plasztilin) és a Fekete tej című színdarabja tette ismertté a harmincas évei elején járó, ám fiatal kora ellenére Európa-szerte magasan jegyzett orosz dráma-írót, Vaszilij Szigarjevet. Említett munkái a sötét tónust, a fojtogató légkört, a legszegényebbek nyomorá-nak és fájdalmának plasztikus, tehetséges ábrázolását mutatták fel azonosítható szerzői kézjegyekként - a Guppi azonban egészen másmilyen: a mindennapi élet kisszerű abszurditásait színpadra író kamaratragédia
/kamarakomédia. Férj (Leonyid), feleség (Tamara) és egy másik férfi (Pása) szerelmi háromszöge két, szinte szimmetrikus felvonásban elmesélve, egyetlen nagy történetcsavarral és keretmesével.
A darab legnagyobb erénye valószínűleg az, hogy a nem túlzottan furfangos sztorivezetést ellensúlyozandó kiválóan alkalmazza a dramaturgiai késleltetés külön-féle technikáit. Az első felvonásban csupán annyit látunk, hogy egy fiatal férfi ostromol egy fiatal nőt. S bár dailógusukból - melyet a szerző nyelvi manírok és sutaságok szereplőire aggatásával színez groteszkké - kiderül, hogy a nőnek férje van, az ostrom meglehetős sikerekkel jár. Ám még mielőtt az első csók elcsattan-hatna, a kishíján felszarvazott családfő előugrik a szekrényből, vagy népiesen szólva: sifonérból, ahogyan Radnai Annamária pergő, pontos, döccenők nélküli fordí-tása mondja. A második felvonásban kiderül, hogy a csá-bítót valójában a feleségétől megszabadulni óhajtó férj bérelte fel, ám a derék Pása olyannyira nekihevült, hogy valóban magával vinné Tamarát. Leonyid azonban ezt fér-fihiúsága okán már nem hagyhatja: sajátos módon vissza-könyörgi a nőt a szerelmi fészekként fungáló ódivatú szoba-konyhába, Pása pedig hoppon marad. Talán éppen ez: a koszlott garzonlakás regisztrálható Szigarjevre olyannyira jellemző szociografikus elemként a sok-sok (elsősorban helyzet)komikus megoldás között, s bizony-nyal a folyamatos olvasói-nézői jókedv kiküszöbölésére kerültek bele a szövegbe a házaspár kisgyerekként elhunyt lányára tett utalások. Szigarjevnél mindentudó elbeszélő narrálja a cselekményt, aki, mint az utolsó jelentből megtudjuk, maga a szerző - az Aranytíz elő-adásában (s ez Szikora János rendező leglátványosabb bevatkozása a szövegbe) a narrátor az előbb említett halott kislány, aki hófehér ruhában mintegy angyalként lép színre a végső szcénában: maga az ártatlanság, akinek éppen ezért joga van az ítélkezéshez is."
-Markó Róbert: Nyári kalandok,
fotó: revizoronline.com
Lukas Bärfuss:
A próba
Simon Korach..........................................................Gyuricza István
Peter Korach..........................................................Kelemen József
Agnes Korach...............................................................Pokorny Lia
Franzeck..............................................................Thuróczy Szabolcs
Helle Korach................................................................Varjú Olga
Anton...........................................................................Varga Zoltán
Öreg.............................................................................Lukáts Andor
fordító:
Lőrinczy Attila
rendező:
Réthly Attila
kreatív producer:
Lengyel Anna
2009. június 5., Művészetek Háza, POSZT
Állítólag több, mint negyvenezer Németországban született gyerek nincs genetikai rokonságban vélt édesapjával. Ez az adat az évtizedek során alig változott. Csakhogy manapság a genetikai teszteknek köszönhetően ez a tény már bizonyítható is, s ez nem egyszer súlyos tragédiát okoz a legszeretőbb családok-ban is. Peter Korach fülében is elültetik a bogarat, hogy gyermeke tán mégsem az övé. Három heti vívódás után megcsináltatja a tesztet, s kiderül, a gyerek valóban nem az ő vére. Egyik napról a másikra minden érvénytelennek tűnik: felesége szeretetétől a saját
származásáig.
“A próba a fergeteges komédia köntösében komoly kérdéseket vizsgál. Hogy mit jelent a biológiai apaság a genetikai tesztek korában, s mit jelent a valóságos, tényszerű apasághoz képest örökölt családmodellünkben. A darab mégsem didaktikus - ehhez Bärfuss túl szakszerű dramaturg. Drámája a szerző páratlan nyelvérzékével csodálatosan izgalmas konfliktusok és az öt figura folyton változó konstellációja során bontakozik ki."
(Süddeutsche Zeitung)
