az élet színháza
Elfriede Jelinek
Kézimunka
​
Halasi Zoltán fordítása
A PanoDráma megbízásából
​
​
​
a fordítást támogatták:
​
szereplők:
​
Csákányi Eszter
Kaszás Ágnes
Quitt László
Scherer Péter
Stubnya Béla
Szalay Marianna
​
látvány:
Izsák Lili
​
fény:
Csontos Balázs
​
​
rendezőasszisztens:
Tüű Zsófia
​
​
produkciós asszisztens:
Csóka Tímea
​
dramaturg:
Merényi Anna
​
​
kreatív producer:
Lengyel Anna
​
​
rendező:
Pejó Róbert
​
​
​
​
bemutató:
2010. április 20., Trafó
1995-ben egy rasszista bombája négy fiatal romát gyilkolt meg Burgenlandban, csak mert „elkövették azt a hibát, hogy nem öltöttek idÅ‘ben számunkra ismerÅ‘s külsÅ‘t és nevet”.
Az 1996-ban az év drámájává választott Kézimunka (Stecken, Stab und Stangl) Jelinek elsÅ‘ konkrét társa-dalmi eseményre reagáló drámája. Jelinek elítéli a tettet, melyet a fajgyűlölÅ‘ kisebbség tagja követett el, de még inkább elítéli a többségi társadalom álságos gyászszó-nokainak és belenyugvóinak kórusát, hisz nekik köszön-hetÅ‘en az élet úgy megy tovább, mintha mi sem történt volna.
A díjnyertes fiatal német-magyar filmrendezÅ‘, Pejó Róbert elsÅ‘ színházi munkája témájában itthon legismertebb filmjébÅ‘l, a romániai cigánytelep nyomorát bemutató Dallas PashamendébÅ‘l merít, formájában, az elÅ‘adás színházi nyelvében azonban Elfriede Jelinek szerepekre alig osztott, költÅ‘i szövegfolyama játssza majd a fÅ‘szerepet. A PanoDráma produkciója a Magyarországon fájdalmasan aktuális téma mellett a kortárs magyar színház egyik legizgalmasabb jelenségét vizsgálja: a fiatal filmrendezÅ‘k (Mundruczó, Török, Gigor, Hajdu) megjelenését a magyar színpadokon.
A Nobel-díjas drámaírónÅ‘ elsÅ‘ hazai színpadi bemutatójára a kortárs külföldi drámák hazai és kortárs magyar darabok külföldi bemutatására alakult PanoDráma vállalkozott.
"Az oberwarti (felsÅ‘Å‘ri - a szerk.) cigányok elleni 1995-ös terrortámadás az egyik legsúlyosabb politikai indíttatású, megtervezett merénylet volt a második világháború óta. A különbözÅ‘ atrocitások miatt a romák Å‘rjáratot állítottak fel a faluban. Négyen körüljárták a falut éjszaka, találtak egy táblát "Romák, vissza Indiába!" felirattal. Kihúzták a táblát, alatta bomba volt, mind a négyüket megölte. Jelinek nem magáról az eseményrÅ‘l írt, hanem arról, ahogy az osztrák sajtó tálalta. Elbagatellizálták, el akarták tussolni. A színdarabban horgolnak, kézimunkát készítenek. A négy ember meggyilkolása arra mutat, ami a szÅ‘ttes alatt van, a több millióra, akit a háborúban megöltek. Ausztria Németországhoz képest soha nem dolgozta fel a második világháborús történetét. Mindig arról beszéltek, hogy megszállták Å‘ket, hogy Å‘k soha nem járultak hozzá a holokauszthoz. Dokumentumfilm készült négy osztrák náci bűnösrÅ‘l Schuld und Gedächtnis (Bűn és emlékezet) címmel. Mindegyiküket halálra ítélték, majd pár év múlva kiengedték. Az egyikbÅ‘l burgenlandi miniszter lett, a másikból tartományi vezetÅ‘, a többiek is magas tisztségeket kaptak. Félelmetes, hogy nem tanulunk a saját sötét történelmünkbÅ‘l."
​
-Szentgyörgyi Rita: A szÅ‘ttes alatt,
Pejó Róbert rendezÅ‘,
Elfriede Jelinek 1946-ban született az ausztriai Mürzzuschlagban. Gyermek- és ifjúkorát Bécsben töltötte. ElsÅ‘ versei különbözÅ‘ folyóiratokban, valamint elsÅ‘ verses-kötetében (Lisas Schatten) jelentek meg, majd irodalmi érdeklÅ‘dése a társadalomkritika felé irányult. ElsÅ‘ regénye (bukolit) már 1968-ban megszületett, de csak 1979-ben jelent meg nyomtatásban. Elfriede Jelinek a hetvenes évektÅ‘l kezdve francia, angol és amerikai szerzÅ‘k műveit fordította németre. 1983-ban jelent meg A zongoratanárnÅ‘ (Die Klavierspielerin) című híres regénye, amellyel széles ismertséget szerzett: a műbÅ‘l készült film 2001-ben a Cannes-i Filmfesztiválon nagydíjat kapott.
​
Az 1989-ben kiadott, nagy vitákat kiváltó Kéj (Lust) című művében a nyolcvanas évek feminista pornográfiai vitájával foglalkozik. 1995-ben visszavonult az osztrák közélettÅ‘l és megtiltotta színpadi műveinek műsorra tűzését a Staats-theaterben, miután a Raststätte című színdarab a Kéjhez hasonló vitákat váltott ki és személyes támadások is érték.
2004-ben Jelinek kapta az irodalmi Nobel-díjat, elsÅ‘ osztrák íróként, ami még rajongóit és tisztelÅ‘it is meglepte. A bizottság a díjjal mind műveinek társadalmi kliséket és abszurditásokat feltáró jellegét, mind pedig nyelvezetének szenvedélyét elismerte.
fotó: mubi.com
Pejó Róbert 1964-ben született Aradon, ahonnan Feldkirchbe (Ausztria) emigrált családjával. AmatÅ‘rfilmesként több rövidfilm producer-rendezÅ‘je, melyeket számos nemzetközi fesztivál tűzött műsorára. A Cresendót (játékfilm) az Osztrák AmatÅ‘rfilmes Társaság (VÖFA) fÅ‘díjával jutalmazta, e film képviselte Ausztriát az UNICA World Film fesztiválon.
Gépészmérnöki tanulmányok (HTL Bregenz) után, a Bécsi Színház- és Filmtudományi Egyetemen (1988-91) tanult, több bécsi filmgyártó cégnek dolgozott. ElsÅ‘ játékfilmjét, a LIPSTICK-et 1993-ban készítette, az ezt követÅ‘ években rendezte a DER WEG NACH EDEN / ÚT AZ ÉDENBE és a REST IN PIECES című filmeket.
1996. óta New Yorkban él, ahol TV- és játékfilmeket, valamint videóklipeket rendez a német és az osztrák televízió számára. Dallas Pashamende című filmje számos díjat nyert, 2010. februárjában a 41. Magyar Filmszemlén a legjobb rendezÅ‘nek járó elismerést Dyga Zsomborral megosztva Pejó Róbert kapta, a Látogatás című filmért. Ugyanez a produkció az idei Osztrák Filmszemle, a Diagonale 2010 nyitófilmje lesz március 16-án a grazi Helmut-List-Halleban.
"A Kézimunka politikai színház. KÅ‘keményen a szöveggel dolgozik, egy szövegfonattal, amelyik éppúgy felhasználja a Kronen Zeitung újságírójának a cikkeit, ahogy a 23. zsoltárt és Jelineket magát. Az írónÅ‘ eredetileg zenésznek készült, ami ezen a darabján is érzÅ‘dik. Úgy kezeli a szöveget, mint egy szimfóniát. Van egy fÅ‘ vonala, és ezen belül bizonyos témákat felvet, erÅ‘teljesen váltogat, majd visszatér hozzájuk. A darab eredetileg egy szupermarket hentespultjánál játszódik, ahol sorban állnak a vevÅ‘k, és beszél-getnek. A hentespult a halált reprezentálja, ahogy az emberek a halál felé haladnak, manipulálódnak, míg a végén fel lesznek kon-colva. Az eredeti címe Stecken, Stab und Stangl. Minden karakter neve Stab - Stanglnak a treblinkai koncentrációs tábor parancs-nokát hívták. A Kézimunka cím a bombatámadásokra is utal, arra, ahogy minden szereplÅ‘ hozzájárul ahhoz, hogy egy felületet bekössön és eltakarjon."
​
-Szentgyörgyi Rita: A szÅ‘ttes alatt,
Pejó Róbert rendezÅ‘,
"Herr Sarközi, Herr Horvath, Herr Horvath, Herr Simon - a négy áldozat, akik ott fekszenek a fekete lepel alatt, és körülveszi Å‘ket az a bizonyos kontextus, amelyben mindenkinek van hozzáfűzni-valója, kommentárja a történtekhez; ez a kontextus, ez a veleje Elfriede Jelinek művének. Sorban állás közben a hentesnél - netán magának a hentesnek - a szomszédnak, a vevÅ‘nek, a nÅ‘i vevÅ‘nek, a második vevÅ‘nek, a férfi vevÅ‘nek - és hát mindenki lehet vevÅ‘, illetve mindenki mindig vevÅ‘ valahol. Jelen van még a média, a televízió, benne a moderátor, a hírközlÅ‘ vagy a műsorvezetÅ‘ - a halálesetekhez nekik is van hozzáfűznivalójuk. Még a halottak-hoz is beszélnek, így: "Szóval, tisztelt halottak, beszél-gessünk akkor a halálról, ez a mai témánk. Önök ettÅ‘l a perctÅ‘l kezdve betelefo-nálhatnak ide hozzánk, a stúdióba. Annak elle-nére, hogy az önök fajtájára nézve elvileg elutasító tartalmat hordo-zott, önök rohanva próbálták elérni a táblát, ráa-dásul mind a né-gyen egyszerre! Mi az, hogy csök-kent a ránk zúduló idegenáradat? Mikor itt vannak az ab-szolút idegenek, íme! Naná, hogy önök voltak az üzenet címzettjei, kedves halottak, és egyben a még idejében feladott küldemény is." Jelinek szövegének látszólagos cinizmusa, szenvtelen-sége, sÅ‘t kari-kírozott szenvedélyessége annak a kérlelhetetlen, sziklaszilárd morális meg-gyÅ‘zÅ‘désnek a művészi kifejezése, amely nem-csak a merényletet, de az azt "lenyelÅ‘" társa-dalmat is mindenestül elutasítja, az Å‘ összes kedvenc idÅ‘töltésével - tévénézés, bulvár-sajtó-olvasás, sportban drukkerkodás - együtt. Ez a társadalom a kollektív vállvonogatás, idegen-kedés és kedélyeskedés elviselhetetlen kombi-nációjában utazik - és Jelinek gyorsan húz egyenes vonalat a modern kori romagyilkos-ságok és a holokauszt-tagadás között."
​
-Csáki Judit: Szép új világ,
"A színpad az emlékezés helye: a megemelt, négyzet alakú tér szélén négy apró mécses. A térnek a nézÅ‘tér felé meghosz-szabbított „kifutója” van: a széles híd összeköt minket a játszókkal – ha akarjuk, ha nem. A neonokkal bonctermi hangulatúvá világított terepet színpadnyi szélességben és hosszúságban feltekerhetÅ‘ textilcsíkok keresztezik. Szöveg, szó vagy bármilyen írásjel nem látszik rajtuk, mégis fel-idézik a tudás letéteményeseinek tartott papiruszteker-cseket, az (objektívnek remélt) emlékezés kötelezÅ‘ kellékeit, s mint ilyenek, utalhatnak arra az évezredek óta közkézen forgó tévedésre, miszerint a leírt szó szükség-szerűen igaz. A szöveg itt tehát (fizikai) hiányával van jelen, s bár a teker-cseken nem látjuk, mégis körbefon, szinte megfojt minket.
​
A színpadot borító szövettenger rímel a színpadról felénk hömpölygÅ‘ szövegtengerre: tűzforró és jéghideg áramlatok ömlenek egymásba, miközben a teret nézve a gyerekkori papírfonás képe is be kell hogy ugorjon. Meg persze ott van a jelenkori párkák kezéhez szinte odanÅ‘tt kötÅ‘tű, és a lassú, repetitív mozdulatsor eredményeként születÅ‘ címbeli kézi-munka, a gyarapodó kötés. A kÅ‘kemény szentenciák szünet nélkül, apró, ám érzékelhetÅ‘ módosításokkal ismétlÅ‘dnek, s közben apránként növekednek a kötések is – a készülÅ‘ dara-bokat oda is próbálják a színpadot borító csíkokhoz: a nagy össznépi hazugságot kalákában állítjuk elÅ‘. A színen minden nÅ‘ Frau Margit, illetve Herr Stab, sÅ‘t a nemek is összekava-rodnak (Csákányi meglepve veszi tudomásul, hogy egyszer csak Å‘ lett Stab úr). A szereplÅ‘k nem konkrét, megnevezhetÅ‘ személyek, hanem típusok, szócsövek, hangok: az úgynevezett közvélemény úgynevezett képviselÅ‘i. A meggyilkolt romáknak persze itt sem jut önálló hang, ahogy jóvátétel, kárpótlás sem járt, mert nem járhatott családjuknak. IsmerÅ‘s, ugye? Helyben vagyunk.
​
-Jászay Tamás: Helyben vagyunk,
fotó: kultura.hu
"A saját bÅ‘rén szerzett tapasztalatait viszi vásárra Pejó Róbert, aki szüleivel nyolcévesen disszidált Aradról Ausztriába, aztán a tanulmányai után Amerikába ment és filmrendezÅ‘ lett. A témára, a kulturális sajátosságokra való tekintettel a háta mögött állt neki a Kézimunkának. A rendezÅ‘ jól helyezi a színészek nyelve alá a szöveget, ez már pont elég nagy falat dönt le Jelinek és a magyar közönség között. Az osztrák tömegeknek kibírhatatlan szerzÅ‘ dráma-írásra olyan kifinomult irodalmi, tehát zenei érzékkel vá-lasztott az igazságon kívül mást nem is tűrÅ‘ kritikai tech-nikát, amelybÅ‘l ez a sajátos jelenkeserűség színház lesz. Túl szimplának (illetve ügyeskedÅ‘nek, praktikusnak), erÅ‘tlen gesztusnak tűnik a kezdÅ‘ történetet két lcd-re kivetíteni? ki is derül hamar, drámaibb közünk van ehhez a részleteiben magyar valóságnak látszó tárgyhoz, a Kézimunkához. A magyar színháznak el kell jutnia ide, egyik tárgyához: az elsÅ‘ szárnybontogatásokat színészérzékeny szeretettel támogatta a rendezÅ‘. Szinte képtelenül differenciált ez a szöveg, annyi-féle reflexiót rejt, hogy a legpontosabb állítás az lenne: túl jó. Kötni (nem körkötÅ‘tűvel, hagyományossal dolgoznak a színészek) ehhez a sok szöveghez releváns. Talán túlságosan is. A szöveg még éppen elviselhetÅ‘ módon éri el a nézÅ‘t, a változatos színészi játék ? legfÅ‘képp a képtelen mondatok hihetÅ‘sége ? sokat segít. Helyenként szétcsúszik az elÅ‘adás fűzött anyaga, de újra és újra visszatalál abba a dinamikus egyensúlyi állapotba, amiben magunk is vagyunk.
Az elÅ‘adás végére a szöveg és az elÅ‘adás által megszűnik a diverzitás, a sokszínűség; aki más, már az elsÅ‘ pillanattól fogva halott. Ránk borul a színházi sötét, magunkra maradunk a kézzel kötött holmik közt osztrákként, vagy magyarként (kinek melyik sokkolóbb, választhat), és érezzük, lassan mindent átjár a rasszista indíttatású gyilkosságot legiti-máló középlangy."
​
​
-Proics Lilla: Fürge ujjak,
"A darab központi figurája Herr Stab, akit kezdetben Scherer Péter, majd Csákányi Eszter is alakít. Bizo-nyos értelemben mindenki Herr Stab, mondja az elÅ‘adás, az osztrák (vagy éppen magyar) társadalom egészére jellemzÅ‘ az a (lassan már elcsépelten ható) szalon-rasszizmus, melyet ez a figura megjelenít. A darabban állandóan emlegetett sí különbözÅ‘ verseny-kategóriái és emblematikus alakjai szintén az osztrák közös tu-datra utalnak. Jobb esetben a nézÅ‘ben összeáll a kép, hogy Stab az osztrák média egyik tipikus jelensége, és hogy a sí Ausztria egyik legnagyobb kliséje (és egyút-tal a nemzeti identitás meghatározó pontja is), de ha hiányzik a mögöttes tudás, legfeljebb csak finoman lehet érzékelni, hogy a nemzeti kultúrát meghatározó populáris klisékrÅ‘l van szó. Jelinekre jellemzÅ‘, hogy műveiben kollektívan bünteti, ostorozza az osztrák társadalmat. Nála nincsenek pozitív szereplÅ‘k, hiszen senki sem jó, aki egyáltalán csak megtűri vagy szemet huny a rasszizmus bármilyen megnyilvánulása felett. És pont ez a nagyszerű műveiben, és így a Kézimunká-ban is, hogy az események egyoldalú láttatása nem érzÅ‘dik túlzásnak."
​
"Jelinek szövegei nem a dráma műfajának megfelelÅ‘en, klasszikusan tagoltak, ráadásul a szerzÅ‘ felhatalmazza a rendezÅ‘t (tágabb értelemben véve az olvasót), hogy az instrukciókat akár teljesen ignorálva azt kezdjen a textus színpadi megjelenítésével, amit csak akar. Ez egyúttal – a műfajhoz képest szokatlanul – nyitva hagyja az értelmezés lehetÅ‘ségét a mindenkori olvasó elÅ‘tt. Jelineknél csak a szöveg az, amely a maga rendkívüli összetettségében és sűrűségében állandó. Így egyáltalán nem mindegy, hogy a befogadó olvassa vagy színpadon látja-e, hiszen a mélyebb értelmezés, melyet megkövetel a mű, a színházi elÅ‘adás esetében csak ismétléssel lehetséges, amely azonban egyáltalán nem magától értetÅ‘dÅ‘ szándéka a nézÅ‘nek. Mindezek alapján világosan látszik, hogy itt kulcsfontosságú a színész szerepe. Nem megfelelÅ‘ színészi játék mellett ugyanis nem tud a szöveg érvényesülni, és befogadása még nehezebb, mint egyébként ideális esetben. Pejó Róbert jól érzékelte, hogy a színészi játékot a textus szintjén kell megvalósítani, de a gyakorlatban ebbÅ‘l kevés teljesül. Érzékeny egyensúlyt kell követni egy olyan dramatikus szövegnél, mint amilyen Jelineké, hiszen az nem bírja el a klasszikus értelemben vett színészi alakítást. Sajnálatos módon a színészek közül Kaszás Ágnes, Quitt László, Stubnya Béla játéka érdektelen, és ez alól az sem menti fel Å‘ket (vagy a rendezÅ‘t), hogy nem nekik jutottak a fÅ‘bb szerepek. Scherer Péter és Csákányi Eszter bizonyos pontjain az elÅ‘adásnak túl soknak bizonyul, egy olyan szöveget akarnak mindenáron eljátszani, amely leveti magáról az ilyen irányú próbálkozásokat. Legjobban talán Szalay Marianna játékán keresztül tud érvényesülni a textus, nem csak egyszerű bábuként beszél, és nem is akarja magára erÅ‘szakolni a szöveget."
​
-Sors Vera: Az első Jelinek,
​
"A posztdramatikus fordulat – s Elfriede Jelinek drámái e fordulat, vagy ha tetszik, paradigmaváltás jegyében születtek – felszámolta a (dramatikus) történetet s a hozzá tartozó drámai szituációkat és karaktereket, azokat a koherens és egységes személyiségeket, amelyek eddig a „jellemek” voltak, s akikhez emberi identitások tartoztak. A zárt drámai világ széthullott. Ha nincsenek drámai karakterek, megjeleníthetÅ‘ személyiségek, akkor a karakterszínészet nem működik – ez talán az egyik kiindulópont. A drámai akciók, cselekvések (fabula) helyett a hangsúly átkerült a beszédre, elsÅ‘sorban a beszédmódokra. A drámában persze mindig az a szituáció, hogy „valaki beszél”, most azonban ez a valaki „csak” beszél, semmi mást sem tesz: „csak” megszólít, „csak” meggyÅ‘zni próbál, „csak” mondja a magáét. Nem társul hozzá semmiféle cselekvés, maga a beszéd válik akcióvá. Bár a darabot nincs módunk mélységeiben ele-mezni (nem ismerjük a dráma és a játszott szöveg közti különb-séget sem), a kiindulópont – és szándékosan nem használjuk a „régi” szituáció szót – az 1995-ös ausztriai romagyilkosságok áldozatainak megszólítása. A megszólítás gesztusa – s ez: be-szédhelyzet. A velük, s persze közvetetten a közönséggel való beszélgetés, a meggyÅ‘zés. Amit a dráma szereplÅ‘i „beszélnek”: az elÅ‘ítélet, idegengyűlölet különbözÅ‘ diskurzusformái, azok az ártatlan beszédmódformák, amelyek „csak” kirekesztenek, „csak” gyűlölködnek, „csak” részvétlenek. Ugyanakkor a mélystruk-túrák arra akarnak figyelmeztetni, hogy a gondolat és a cse-lekvés igen közeli rokonok, azaz hogy az „ártatlan” és szavak-ban kifejezÅ‘dÅ‘ idegengyűlölet maga is „elkövetÅ‘”, egy nemcsak potenciális, hanem tényleges gyilkos. Közben szó esik a jeles nemzeti büszkeségekrÅ‘l, a nagy osztrák értékekrÅ‘l, a sport-teljesítményekrÅ‘l stb., s körvonalazódni látszik egy (groteszk) nemzeti identitás."
"Akik beszélnek, nem egyes konkrét emberek és/vagy karak-terek, és nemcsak azért nem, mert azokhoz szituációk is tartoz-nának, hanem mert karakterként EGYES ÉS EGYEDI EMBEREK, figurák maradnának. „Akik” beszélnek (a textusban és egyál-talán ebben a posztdramatikus paradigmában), azok: MENTALITÁ-SOK, ESZMÉK, IDEÁK, DISKURZUSOK, TUDATOK, GONDOLKODÁS-FORMÁK, SZÓLAMOK ÉS GYAKRAN IDEOLÓGIÁK. Ha a színpad egyes és egyedi alakokként jeleníti meg Å‘ket, idegenek maradnak számunkra, olyan Å‘k, akikhez nincs közünk, akiket nyomban lenézünk gondolkodásuk alacsonyrendűsége miatt. Nem az alakot a maga hús-vér valóságában kell látnom, hogy milyen ruhát visel, vagy melyek a tipikus gesztusai és mimikája, hangsúlyai, hanem fel kell ismernem magát a gondolkodást, a mentalitást, a tudatot – a hangsúlynak a TUDATFORMA MEG-JELENÍTÉSÉRE kell átkerülnie. Az absztrakciót kell eljátszani, amelyet aztán mindenki magára vonatkoztathat, önmagát lát-hatja meg benne, s amely nyitottabbá teszi a játékot, választás elé állítja, aktivizálja, megdolgoztatja a nézÅ‘t."
​
-Tompa Andrea: Jelinek esete a magyar színházzal,
